szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hetente egyszer jelentkeznie kell a rendőrségen.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság döntését megváltoztatva elrendelte Gyárfás Tamás vádlott bűnügyi felügyeletét a Fenyő János médiavállalkozó megöletése miatt indult ügyben kedden.

“Az elsőrendű vádlott engedély nélkül Magyarország közigazgatási területét nem hagyhatja el, lakó- és tartózkodási helyét nem változtathatja meg. Köteles továbbá hetente egy alkalommal a lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon személyesen jelentkezni” – olvasható a Fővárosi Ítélőtábla honlapján.

A Fővárosi Törvényszék Gyárfás Tamást bűnösnek mondta ki bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében, ezért őt 7 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélték. Az elsőfokú ítélet kihirdetését követően az ügyész Gyárfás Tamás letartóztatását indítványozta szökés elrejtőzés veszélye miatt, és miután az indítványukat a Fővárosi Törvényszék elutasította, fellebbeztek a döntés ellen.

A Fővárosi Ítélőtábla az ügyészi fellebbezést részben megalapozottnak találta, álláspontjuk szerint a nem jogerősen kiszabott 7 év szabadságvesztés olyan hosszú büntetés, amely szökéshez, elrejtőzéshez vezethet. A tábla ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ennek veszélyének megítélésekor nem lehet kizárólag a várható büntetés súlyosságára hivatkozni, azt vádlott személyiségére, lakóhelyére, jövedelmére, foglalkozására, családjára, egyéb kötődésére figyelemmel kell megállapítani.

Mint közleményükben írják,

  • az ügyészség érveivel szemben a törvényszék helyesen foglalt állást abban a kérdésben, hogy a 75. életévét betöltött vádlott kedvező személyi körülményei, így rendezett életvitele, családi kötődései, vállalkozása, vagyona, továbbá a több éve tartó bírósági eljárás egésze alatt tanúsított együttműködő magatartása, az eljárási cselekményeken való hiánytalan jelenléte csökkenti a kiszabott szabadságvesztés mértékére tekintettel felmerülő szökés, elrejtőzés reális veszélyét
  • tévedett azonban a törvényszék, amikor a letartóztatás helyett az enyhébb kényszerintézkedés elrendelését sem találta szükségesnek, a kedvező személyi körülmények ugyanis a szökés, elrejtőzés veszélyét csökkentik ugyan, de teljesen nem zárják ki.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a kényszerintézkedéssel elérni kívánt cél, “az ítélet jogerőre emelkedése esetére a szabadságvesztés végrehajthatóságának megteremtése a legenyhébb kényszerintézkedéssel, Magyarország közigazgatási területére korlátozott bűnügyi felügyelettel is biztosítható. Ahhoz képest a legszigorúbb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés, az ügyészség által indítványozott letartóztatás már szükségtelen és aránytalan intézkedés lenne.”

A tábla a magatartási szabályokat – rendszeres jelentkezési kötelezettséget – is fenti körülmények figyelembe vételével határozta meg. Kiemelték kiemelte, a bűnügyi felügyelet sem a szükségesség, sem az arányosság elvét nem sérti, kifejezetten méltányos, tekintettel a vádbeli cselekményért bizonyítottság esetén kiszabható büntetés nagyságára.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!