szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Így a mérleg nyelve egy mi hazánkos politikus lehet.

Októberi beiktatása óta két mandátuma volt a mosonmagyaróvári polgármesternek: egyszerre volt képviselő és polgármester, voksa azonban csak egyet ért. Ennek tükrében válik igazán érthetővé az, hogy Szabó Miklós a Telex beszámolója szerint most úgy döntött, lemond egyéni képviselői mandátumáról. Így viszont időközi választás jön, Szabó pedig abban reménykedik, hogy ha frakciójuk jelöltje győz, gördülékenyebb lehet az önkormányzati munka.

A városban a Fidesznek hét, a polgármestert is adó Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület (MPKE) frakciónak pedig hat képviselője van egy mi hazánkos politikus mellett. „Ez a szavazati arány az elmúlt hónapok tapasztalata alapján többek közt megnehezíti oktatási, kulturális és szociális téren is a mindennapi működést, valamint az önkormányzati munka gördülékenységét” – mondta Szabó.

Értelemszerűen, ha az MPKE egyelőre be nem mutatott jelöltje megnyeri Szabó körzetét, akkor hét-hét lesz az állás a Fidesz és a szervezet között, a mérleg nyelve pedig Takács Miklós, a Mi Hazánk képviselője lenne.

Hasonló történt Pápán novemberben, ott Grőber Attila DK-s polgármester mondott le egyéni mandátumáról. Ott, ha az ellenzék jelöltje nyer, ugyanaz lesz a helyzet, mint Mosonmagyaróváron: hét ellenzéki és hét fideszes képviselő, a mérleg nyelve pedig a Mi Hazánk.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!