A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Orbán Viktor jobbkeze a felesége által viselt luxuscikkekre érdemben nem reagált, Hadházy Ákos viszont visszaszólt Rogán Antalnak.
Tőle szokatlan módon válaszolt a Telexnek Rogán Antal, miután Hadházy Ákos több fotót is publikált felesége privát Instagramjáról. Az ott közzétett fotókon luxuscikkek látszódnak, például egy gyémántokkal díszített krokodilbőr táska, melynek ára harmincmillió forint körül mozog. Rogán reakciója természetesen erre nem terjedt ki. A lapnak azt írta, hogy
„Hadházy képviselő úrnak az Országház kis híján felgyújtása és a hidak lezárása nem hozott elég figyelmet. Tudom, hogy őt ez nem érdekli, de a feleségem két hónapja szülte meg a kislányunkat. Alig ért véget a gyermekágyi időszak: én a munkámmal, a feleségem pedig csak a kislányunkkal foglalkozik. Nagy bátorság egy kismamát ócsárolni! Mi lesz a következő: babakocsik és babaruhák?”.
A krokodilbőr Hermès mellett egy másik táska is felvillan a képeken, az csupán nyolcmillióba kerül. Hadházy közzétett egy olyan képet is, melyen egy harmincmilliós Dior ruha is látszik egy 28 milliós Bulgari fülbevaló, valamint egy 2,7 millió forintos cipő mellett.
Hadházy hétfőn koradélután reagált Rogán szavaira. A Facebookon azt írta, “nem vall valami nagy bátorságra egy csecsemő kiságya mögé bújni a kellemetlen kérdések elől.
A kislányának jó egészséget kívánok, tisztában vagyok azzal, hogy egyetlen gyermek sem felelős a szülei bűneiért. Legfeljebb egész életében szégyellheti azokat.”
A politikus állítja: reggeli posztja időzítésének nem volt köze családi eseményekhez. Ahhoz viszont annál inkább, hogy Lázár János “bejelentette, véget kell vetni a NER-kullancsok luxizásainak. Nyilvánvaló, hogy ezt Rogán és Orbán engedélyével tette, hiszen a Fidesz már fizetett hirdetésekben terjeszti ezeket a szavakat. Az is nyilvánvaló, hogy ez a kissé megreccsent rendszer előre bekészített stratégiája, ahol néhány „áruló” vagy kevésbé fontos oligarchát kell „Szibériába” küldeni. De a nagyfene leszámolás a luxival csak propaganda – erre szerettem volna felhívni a figyelmet”.
Hadházy posztja végén megnyugtatta Rogánt: nem a babakocsija bemutatása lesz a következő akciója.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
Ez az első alkalom, hogy egy nemzetközi törvényszék kimondta, hogy Moszkva megsértette a nemzetközi jogszabályokat Ukrajnában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.