Vizsgálatot indított a Mathias Corvinus Collegium brüsszeli irodája ellen az Európai Unió

A gyanú szerint a Mathias Corvinus Collegium Brussels nem felel meg az uniós lobbiszervezetekre vonatkozó átláthatósági szabályoknak. 

  • hvg.hu hvg.hu
Vizsgálatot indított a Mathias Corvinus Collegium brüsszeli irodája ellen az Európai Unió

Jogi kiskapukat kihasználva titkolja az MCC brüsszeli szervezete a költségvetését – állítja a Corporate Europe Observatory (CEO) nevű, átláthatóságért küzdő civil szervezet. Bejelentésük nyomán elindította a hivatalos vizsgálatát az illetékes uniós szerv – tudta meg a Népszava.

A lap szerint a Brüsszelben tevékenykedő civileknek igen szigorú szabályokat kell betartaniuk ahhoz, hogy például az Európai Bizottság munkatársaival vagy az Európai Parlament képviselőivel találkozzanak, valamint hogy az Európai Parlamentben (EP) rendezvényeket tarthassanak.

A szabályok azonban a regisztrálást követően csak később lépnek életbe, hogy a friss szervezeteknek legyen idejük megfelelni az elvárásoknak. Épp erre hivatkozva nem tette még elérhetővé az MCC Brussels a pénzügyi adatait. Álláspontjuk szerint majd 2026-ban kell közölniük ezeket, mert csak 2024-ben regisztrálták őket Brüsszelben.

Ugyanakkor 2022 ősze és 2023 augusztusa között már aktív volt az MCC csapata, konferenciákat szerveztek és kiadványokat is bemutattak, például az EU energiapolitikáját kritizálva, ezek mindegyike elérhető a honlapjukon. Az viszont nem lesz elérhető a későbbiekben sem, hogy hogyan és mennyiből folytatták a munkát, mert hivatalosan 2024-ben kezdtek el dolgozni. Az átláthatóság azért is volna indokolt, mert a magyarországi MCC-t részben Mol-részvényekből finanszírozzák, azaz fontos lenne tudni, hogy amikor például energiapolitikáról beszélnek, függ-e az ő bevételük az orosz olajból is profitáló magyar cég profitjától.

A kormányközeli Mathias Corvinus Collegium oktatási szervezet még 2022 őszén jelentette be brüsszeli intézetének megnyitását, azzal a céllal, hogy „valódi vitára adjon teret példátlan politikai polarizáció idején”.

Nyitókép: Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.