Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A férfi emellett rendszeresen szivárogtatott információkat a rendőrségi nyilvántartásokból.
Hivatali visszaélés bűntettével és rablás előkészületének vétségével gyanúsítják azt a rendőrt, akit a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára letartóztatott a bíróság – derül ki a Központi Nyomozó Főügyészség közleményéből.
A közlemény szerint a rendőr több esetben a szolgálati feladataival össze nem egyeztethető lekérdezéseket hajtott végre a rendőrségi nyilvántartási rendszereken, szabálysértési és büntetőeljárási ügyek iratait nézte meg, az információkat pedig megosztotta barátaival, ismerőseivel.
Ezen felül április közepén egy ismerőse kérésére vállalta, hogy egy elektromos cigarettával kereskedő fiatalkorútól segít fenyegetéssel megszerezni legalább 100 darab készüléket. Ezeket – több százezer forint bevételre szert téve – tovább akarták értékesíteni, és azt is elhatározták, hogy másokkal szemben is hasonlóan járnak el, arra számítva, hogy a sértettek nem tesznek feljelentést.
A férfi szolgálati jogviszonya megszűnt.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.