Vonulás a Lánchídhoz: 110 embert igazoltattak a rendőrök, többek ellen eljárást indítottak
Egy embert elfogtak és előállítottak, mert sikkasztás miatt körözés volt érvényben ellene
hvg.hu
Május 1-jén Hadházy Ákos független képviselő felhívására a Kossuth Lajos téren tüntetett több ezer ember a gyülekezési jog korlátozása és az arcfelismerő rendszerek alkalmazása ellen, ezt a demonstrációt a rendőrséghez előre bejelentették, és azt a hatóságok tudomásul is vették.
Május 1-re Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismételten tüntetést hirdetett a Kossuth térre „Nem hagyjuk abba” felkiáltással, ahol a kínai arcfelismerő rendszert engedélyező törvény ellen tiltakoztak. Percről percre tudósításunkat olvashatják.
A rendőrség honlapján megjelent tájékoztatás szerint viszont „a gyűlés résztvevői közül többen jogellenes gyűlésbe kezdtek és vonulásukkal akadályozták a forgalmat a belvárosban. Közülük többen a Lánchídra is felmentek, majd a Széchenyi téren folytattak jogellenes gyűlést”. A Hadházy-tüntetésen amúgy ott volt a HVG stábja is, mert május 1-én végiglátogattuk a politikai rendezvényeket, eseményeket. Videóriportunk:
Miért jó most Magyarországon élni, és mik a legfőbb problémák az országban? Elmentünk több párt majálisára, hogy erről kérdezzük a résztvevőket. Az MSZP és több szakszervezet a Városligetben ünnepelt, a Mi Hazánk budán őrizte a magyar hagyományokat, Hadházyék a Kossuth téren tüntettek, a Momentum pedig a Karmelitába próbált feljutni.
A police.hu-n megjelent közlemény szerint a rendőrök 110 embert igazoltattak, néggyel szemben pirotechnikai jellegű szabálysértés, egy fővel szemben gyülekezési joggal visszaélés miatt indult szabálysértés. Egy esetben előállítás és szabálysértési feljelentés lett abból, hogy valaki nem tudta igazolni magát. Egy embert pedig elfogtak és előállítottak, mert sikkasztás miatt körözés volt érvényben ellene.
A Mi Hazánk majálisán karlendítés, hitleres tetoválás és horogkereszt is volt. A rendőrség tájékoztatása szerint erről nem kaptak semmilyen bejelentést, így feltehetően nem is intézkedtek.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. úgy tűnik, az európai vezetők megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.