Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Folytatja turnéját az egészségügyi államtitkár, most Szombathelyen mutatta be, hogy mennyire rossz állapotban van a kórház.
Felháborító, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt és brüsszeli szövetségesei éppen azokhoz a fejlesztési forrásokhoz való hozzájutást próbálják megakadályozni, ellehetetleníteni, amelyek a kórházak felújítására szolgálnának, mondta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár szerdán Szombathelyen a Vas megyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban tartott sajtótájékoztatóján – az MTI tájékoztatása szerint.
Az államtitkár szerint a helyreállítási alapból fedeznék a kórház ötmilliárd forintos fejlesztését, de „pontosan ez az az alap, amit politikai alapon blokkolnak”.
Megismételte azt a korábbi kijelentését is, hogy egy „sunyi kis alku miatt” Brüsszelből blokkolják a kórházak és mentőállomások felújítását, annak ellenére, hogy korábban már megegyeztek a felújítandó kórházak listájáról az Európai Bizottság megfelelő szervével.
Takács elmondta azt is, hogy ha lenne rá pénz, akkor Szombathelyen egy kardiovaszkuláris centrum létesülhetne, amire a vasi embereknek szükségük van. „Ezért mondom, hogy nem a kormánnyal, nem Orbán Viktorral, nem a Fidesszel szúrnak ki, amikor akadályozzák a fejlesztési források megérkezését, hanem a vasi emberekkel” – mondta, majd hozzátette azt is, hogy a kormány elkötelezett a magyar egészségügyi ellátórendszer fejlesztése iránt. Ezt alátámasztja szerinte az is, hogy az elmúlt 15 évben 24 milliárd forintból fejlesztették a szombathelyi kórházat, új belgyógyászati tömb és onkológiai centrum is működik az intézményben, ahol ugyanolyan ellátást kapnak a betegek, mint a fővárosi, országos hatáskörű intézményben.
Takács Péter már korábban is a Tisza Pártot tette felelőssé az elmaradt kórházfelújításokért, el is látogatott a szolnoki Hetényi Géza Kórházba, ahol elmondása szerint egy 8,1 milliárdos fejlesztés nem tud megvalósulni uniós pénzek hiányában. Az intézménybe ezt követően újra ellátogatott a Tisza két EP-képviselője, Magyar Péter és Kulja András is, előbbi erről többek között azt írta, hogy „az egészségügy és a közlekedés áldatlan állapotáért Orbán Viktort terheli a felelősség”.
Nyitókép: Takács Péter a Kórházszövetség konferenciáján 2024 novemberében. Fotó: Fazekas István
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.