Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort
Gyurcsány Ferenc azt kérte az utolsó pártelnöki levelében a párttársaitól, hogy támogassák majd a DK új elnökét, és tartsanak ki a DK mellett.
HVG
„Fájó búcsú ez. 25 évet töltöttem a magyar belpolitikában. Voltam fent és lent, tudom, hogy milyen érzés az ország miniszterelnökének lenni, tudom, hogy milyen érzés legyőzni Orbán Viktort, ahogy azt is tudom, hogy mivel jár az országra nézve, ha a jobboldal állampártként uralkodik hazánkon” – írta Gyurcsány Ferenc az utolsó pártelnöki levelében csütörtökön.
Dobrev Klára jelentette be a Facebookon, hogy az egykori miniszterelnök lemond a párt elnöki tisztségéről, frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, és visszavonul a közélettől, a választásokon sem indul. Egyben azt a magánéleti változást is megosztotta a közvéleménnyel, hogy elválnak.
A volt miniszterelnök kiszáll a közéletből, Dobrev Klára elindul a DK megüresedő elnöki székéért.
Gyurcsány azt is írta „Egy szó, mint száz, megtisztelő volt a magyar baloldalt és a hazámat szolgálni. Mindez csak azért érte meg, csak azért voltam itt, mert soha nem feledtem, hogy ez nem rólam szól, hanem a hazánkról, mindannyiunkról, Rólad. Ezt mindig így gondoltam, akkor is, ha sokan nem értettek, ha sokan nem ismertek, mert csak azt a „Gyurcsányt” látták, amelynek a magyar jobboldal akart láttatni engem. Ma is azt gondolom, hogy csak úgy lehetünk igazságos Magyarország, ha elfogadjuk, hogy több felelősség fent, több lehetőség lent. Ma is azt gondolom, hogy „azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot. Csak azért.”
A levele végén azt kérte, hogy támogassák majd a DK új elnökét, és tartsanak ki a DK mellett. „Kedves Barátom, megtiszteltetés volt Téged képviselni!” – olvasható a levélben.
Christian Horner egy romokban lévő csapat élére állva a mennyek kapujáig emelte az energiaitalos istállót, majd testközelből élte át a zuhanórepülést is. 20 év után most távoznia kell.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.