„Őrizetben a lúgos orvos áldozatának zaklatója” – ezzel a címmel jelent meg hír a rendőrség hivatalos oldalán.
Mint arról beszámoltunk, Renner Erika, a lúgos orvos áldozata a Blikknek két napja arról beszélt, hogy R. László nevű zaklatója a közelmúltban egy polgári perben tartott bírósági tárgyaláson váratlanul megjelent, és agresszívan szidalmazni kezdte őt. „Ekkor éppen a tárgyalóteremben ültem a jogi képviselőmmel és a bírónővel, aki azt taglalta, hogy a zaklató ügyvédje lemondta a megjelenést, ezért elhalasztják a tárgyalást. Ráadásul közel jött hozzám, fenyegető módon lépett fel, illetve válogatott módon szidalmazott” – mondta Renner Erika a férfiről, akit február közepén vett bűnügyi őrizetbe a rendőrség azért, mert közel nyolc éve zaklatta a nőt, annak családját és jogi képviselőjét.
A férfi engedélyt kért a rendőrségtől, hogy nyomkövetővel elhagyhassa a lakását és elmehessen a tárgyalásra – állította Renner. Hozzátette, R. László ehhez még útvonaltervet is kapott a hatóságoktól.
A rendőrség most azt írja:
A IX. kerületi rendőrök R. Lászlót 2025. május 23-án reggel a távoltartás szabályainak megszegése miatt lakóhelyéről előállították a kerületi rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
Nyitókép: Reviczky Zsolt / HVG