Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az édesanya halála kapcsán öngyilkosságban közreműködés bűntette miatt indítottak nyomozást.
Június 5-én őrizetbe vették és kihallgatták azt a 28 éves bekecsi férfit, aki május 16-án TikTokon arra biztatott egy nőt, hogy gyújtsa meg a pólóját. A nő égési sérülések miatt két műtéten is átesett, de a kórházban elkapott tüdőgyulladás miatt pár nappal ezelőtt meghalt.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint öngyilkosságban közreműködés bűntette miatt indítottak nyomozást. Hozzátették, hogy a férfi a nő halálában nem érzi magát bűnösnek, és a rendőrség kezdeményezte a letartóztatását.
A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy
a közösségi felületeken terjedő kihívások rendkívül sok veszélyt rejtenek magukban,
és sokan nem is sejtik, hogy ezek milyen fizikai vagy pszichikai sérülést, önkárosítást és akár halált is okozhatnak.
Hozzátették: fontos, hogy a kihívásban részt vevők mindegyike felmérje és mérlegelje, milyen kockázatokkal, sérülésekkel, testi épséget, akár az emberi életet fenyegető veszéllyel járhat egy „feladat” végrehajtása, amit egymásnak adnak, vagy maguknak találnak ki. „Minden esetben számolni kell a következményekkel, amelyek akár büntetőjogi felelősségre vonással is járhatnak! Nem az a bátor, aki megcsinálja a veszélyes mutatványt, a bátorság a nemet mondás képességében rejlik!” – emelik ki.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.