Hetvenezer forintba is kerülhet a szabadulás a karanténból
A sárga, illetve piros besorolású országokból hazatérőknek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha nem akarnak két hétig karanténban lenni, de szokás szerint van kiskapu a rendszeren.
A sárga, illetve piros besorolású országokból hazatérőknek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha nem akarnak két hétig karanténban lenni, de szokás szerint van kiskapu a rendszeren.
hvg.hu
A fideszes képviselő emellett az antifa betiltására és az állatkínzók börtönbe küldésére tett javaslatot.
hvg.hu
Az intézményben megkezdődött a kontaktkutatás.
hvg.hu
A fővárosi kollégiumok szobáiban négy helyett csak ketten szállhatnak meg, aki „kiesik”, annak alternatív szállást ajánlanak.
MTI
A nyílt utcán verte össze a barátnőjét a kolozsvári a Sapientia tanársegéde.
hvg.hu
A testület a bányanyitás miatt kialakult helyzettel indokolta lemondását. A polgármester már korábban felállt.
hvg.hu
Csoportos garázdaság bűntette miatt hallgattak ki egy 17 és egy 19 éves fiatalt.
hvg.hu
Megismételt minősítő vizsgát kellene tennie egy pedagógusnak, hogy újra gyerekekkel foglalkozhasson.
hvg.hu
Nick Thorpe szerint az nem vélemény, hogy Orbán Viktor egypártrendszert épít, hanem elemzés.
hvg.hu
Százmilliószám foglalják le az országok az egyelőre készülő koronavírus elleni oltásokat, a magyar kormány sem akart lemaradni.
hvg.hu
A vád szerint 150 ezer forintot kért alkalmanként.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Szöllősi György új facebookos borítóképén nagyon-nagyon sokat lehet gondolkozni.
hvg.hu
Hatról tizenhétre emelkedett az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Pápán, köztük van egy óvónő is. A polgármester szerint az óvodások között nincs fertőzött.
hvg.hu
Egy ember jutott be Magyarországra az ide tartó menekültek közül.
hvg.hu
A Totalcar szerkeszője videón mondta el, hogy bár igazuk van a távozó indexeseknek, ő marad az Index-közeli autós újságnál.
hvg.hu
Miután kiderült, hogy a Debreceni Egyetemen nem szerzett PhD-fokozatot, távoznia kellett XXII. kerületi állásából Daróczi Csilla szociálpedagógusnak, aki ellen vizsgálat indult az önkormányzatnál. Ugyanezen okból felmondott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, nem sokkal később mégis új állást kapott egy fővárosi fenntartású idősotthonban.
hvg.hu
Az eddigi 5,3 milliárd forintos támogatáson kívül újabb 2 milliárd 120 millió forintos keretről döntött a magyar kormány, ezt kifejezetten koncertszervezésre kaphatják a fesztiválszervezők és a kisebb klubok – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Úgy tűnik, újra megpróbálják összekapcsolni a migrációs és a koronavírus témáját.
hvg.hu
Nem változott az aktív koronavírus-esetek száma, de rég nem diagnosztizáltak egy napon belül ennyire sok új esetet. Az ország 12 megyéjében találtak fertőzötteket.
hvg.hu
A drogot Hollandiából hozták be. Egy férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki.
hvg.hu