Vágó István bojkottálja az ATV-t az MSZP álmentőjével foglalkozó riportja miatt
A Demokratikus Koalíció elnökségi tagja szerint a csatorna egyik riportja azt sugallta, hogy az ellenzék alkalmatlan az ország vezetésére.
A Demokratikus Koalíció elnökségi tagja szerint a csatorna egyik riportja azt sugallta, hogy az ellenzék alkalmatlan az ország vezetésére.
hvg.hu
Orbán Viktor miniszterelnök eredetileg 8 ezer lélegeztetőgépet akart, Szijjártó Péter bőven túlteljesítette a tervet.
hvg.hu
Új közbeszerzést írtak ki a patkánymentesítési feladatok kivitelezőjének megtalálására, az ehhez szükséges költségvetést már a következő közgyűlésen elfogadhatják.
hvg.hu
A kormányfő Giuseppe Conte olasz miniszterelnöknek is küldött egy üzenetet.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Vakcina nélkül gyakorlatilag nulla az esélye, hogy a világból eltűnjön a koronavírus – mondta a hvg.hu-nak adott interjújában Kemenesi Gábor virológus. A Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Szentágothai János Kutatóközpont munkatársa – aki a Koronavírus Kutató Akciócsoportnak is tagja – a járványügyi védekezésről úgy fogalmazott: most füstöl az avar, de ha lazul a figyelem, leéghet az erdő. Ezért bármilyen nehéz, most nem javasolja a horvátországi nyaralást.
A miniszter közösségi oldalon megosztott fotója reklámnak tűnik.
hvg.hu
A Berlini utca egy laborjában történt robbanás, az épületet kiürítették.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Erkölcstelennek gondolta, azért öntötte le savval a lányát a beszámítási képességében súlyosan korlátozott a férfi. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést javasolt.
hvg.hu
A hatalmas fa a vasárnapi viharban dőlt ki, de csak a szerencsén múlt, hogy az útra, és nem valakire.
hvg.hu
Hárommal nőtt az aktív esetek száma az egy nappal korábbihoz képest.
hvg.hu
Nincs olyan része az országnak, ahol ne lehetne zivatar, a nagyobb felhőszakadást is csak a nyugati határ mentén élők úszhatják meg.
hvg.hu
De a különleges gazdasági övezetek is napirendre kerülnek.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A vihar miatt. Van, ahol késésekre kell számítani.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az egészségügyi szolgáltatók dolga, hogy lejelentsék a juttatásra jogosult dolgozókat.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Országszerte sok helyen okozott fennakadásokat a vasárnap délutáni vihar, Budapesten több mint 350 helyre vonultak ki a tűzoltók - közölte Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.
MTI
Szerencséje volt annak, aki a hatos számokkal próbálkozott.
MTI
Dömötör Csaba elmagyarázta mi az összefüggés a migráció és a járvány között.
MTI
Tucatnyi állatot mentettek meg Csévharaszton.
hvg.hu