Szarvasi polgármester: „Kutya bunkó voltam”
Babák Mihály elismerte, hogy "nagyon ostoba volt" a részéről a mikrofon bekapásával viccelődnie.
Babák Mihály elismerte, hogy "nagyon ostoba volt" a részéről a mikrofon bekapásával viccelődnie.
hvg.hu
Az érintettek állításuk szerint csak ígéretet kaptak a Nemzeti Népegészségügyi Központtól, hogy folyamatban van a beszerzés.
A polgármester ígéretet tett a helyzet megoldására, belső eljárás indult egy munkatárs ellen.
MTI
A migrációs helyzet is témája volt a megbeszélésnek.
MTI
"Éjjellátót vásároltak, hogy minek, azt nem tudjuk, de a leltár során nem is találtuk meg” – számolt be egy helyi önkormányzati cég átvilágításának részeredményeiről Kiss János, a tavaly kinevezett vezérigazgató. A vizsgálat során derült az is ki, hogy az önkormányzati cég vásárolt egy Land Rovert, majd az egyik munkatársuknak eladták 2,9 millió forintért, amit jelenleg éppen egy internetes hirdetésben a duplájáért árul a szóban forgó volt kolléga. Ez ügyben tesz az új cégvezető feljelentést.
hvg.hu
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén egyezség született a Galvani hídról is, és a kisföldalatti felújításáról is.
MTI
Az Emmi szerint adatokhoz akar hozzájutni az ellenzék a NAT-ról szóló aláírásgyűjtéssel.
MTI
A fogyasztóvédelem elkezdte a védekezéshez szükséges termékek, például a kézfertőtlenítők ellenőrzését, hogy megakadályozza a nyerészkedést.
hvg.hu
A férfit 11 perc alatt elkapták a rendőrök.
hvg.hu
Pénteken tartották az előkészítő ülést az LMP-s politikus ügyében. Hivatali visszaéléssel vádolják.
Tóth Richárd
Nagyon tetszett a fideszes Babák Mihálynak a saját poénja.
hvg.hu
A kormány adta támogatás nem visszatérítendő. A pénz magyarországi szerb intézményekhez megy.
hvg.hu
Egy Facebookon terjedő kamu tanácsokat tartalmazó lánclevelet küldött szét a Magyar Gyógyszerészeti Kamara hivatalos koronavírus-tájékoztatóként.
hvg.hu
A legfőbb Trump-párti tévében úgy hivatkoznak ránk, mint a kis ország, amely nagy tetteket hajt végre.
hvg.hu
Attól még nem áll fenn a gyanú, mert valakinek tünetei vannak, vagy fertőzött országban járt.
MTI
A mi szuverenitásunk szuverénebb a románnál, mert csak, és különben sikítunk.