Lakástűzben meghalt egy férfi Nagylócon
Egy szoba tetőszerkezete gyulladt ki.
A tankötelezettség megkezdésével kapcsolatos tájékoztató 2020. január 1-jével lép hatályba.
hvg.hu
Az összes ellenzéki párttal folytak egyeztetések Győrben, így sikerült konszenzusos jelöltet találni.
hvg.hu
Télen sok szó esik a levegő szennyezettségéről, a szmogról, a szálló por mennyiségéről, nyáron a pedig a pollenek keserítik meg sok ember életét. Hihetnénk talán, hogy otthon, a lakásunk biztonságában ezek a szennyező anyagok nem fenyegetnek bennünket. Sajnos a valóság azonban más.
Energetika 2020 Kft.
Nemzetközi médiaszervezetek vizsgálták a magyar sajtószabadságot és a média helyzetét. Arra jutottak: fizikai erőszaktól nem kell tartaniuk az újságíróknak, de így is világos a kormány célja, el kell némítani a kritikus sajtót.
hvg.hu
Négy új tagot jelöltek, a fideszes többség az ellenzék egy delegáltját sem szavaztatja meg a parlamenttel.
hvg.hu
Elkészült azoknak az embereknek a listája, akik a leginkább meghatározhatják, mi vár Európára 2020-ban.
hvg.hu
Még napközben is rosszul lehet majd látni északkeleten.
hvg.hu
A Wizz Air járata nem sokkal reggel hat óra után szállt volna fel, de még kilenckor is a reptéren vesztegelt az incidens miatt.
hvg.hu
A köztársasági elnök Senyei György Barna bírót javasolta az Országos Bírói Hivatal elnöki posztjára.
hvg.hu
Közmunkásbrigádokat irányítottak át a Fővárosi Közterület-fenntartóhoz.
hvg.hu
A töretlen méltósággal viselt üldöztetés tette ki a december elsején meghalt Gyenes Judith életének legnagyobb részét.
A fideszes tempót kritizálta napirend előtti felszólalásában Jakab Péter.
hvg.hu
Visontán és Detken tájékozódna a Fenntartható fejlődés bizottsága a környéken tapasztalt szennyezésről.
hvg.hu
Az Akadémia szorosabb kapcsolatot akar kialakítani a felsőoktatási intézményekkel és az ipari kutatóhelyekkel, szeretne beleszólni a tudománypolitikai testületek munkájába is.
hvg.hu
A nő sokszor meg is verte gyerekeit, a védőoltásokat pedig nem adatta be nekik.
hvg.hu
A politikus egy Greta Thunbergről szóló cikket is beemelt mondandójához.
hvg.hu
Legalábbis ezt sugallja az a végzés, amelyet a HVG kapott, miután perre kellett mennie, hogy a győri önkormányzat adatokat adjon az időközben lemondott polgármester, Borkai Zsolt és apparátusa tevékenységéről.
Az elmúlt egy hétben lett több mint száz előfizetőjük, és 1,7 millió forint adományt is gyűjtöttek.
hvg.hu
Az ülést el sem lehetett kezdeni. Szél Bernadett Kövér László házelnökhöz fordult.
hvg.hu