Belső vizsgálat volt a rendőrségen, szinte biztosan a budapesti családgyilkossággal összefüggésben

Valaki kihívta a rendőrséget, mert gyanús zajokat hallott a szomszédból, utána pedig egész nap nem látta az ott élő családot. Az ügyeletes az előzmények alapján úgy döntött, nincs szükség intézkedésre, ezért a rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el, aminek fegyelmi lett a vége. Valószínűleg arról az ügyről van szó, amiben hangos veszekedés és rendőri intézkedés után holtan találtak egy családot.



Hárman állhatnak bíróság elé Kósz és Petőváry rágalmazása miatt

A két vízilabdázó ellen egy 13 éves lány családja tett feljelentést szexuális erőszak miatt, a nyomozást bűncselekmény hiánya miatt megszüntette a rendőrség. Volt olyan csatorna, ahol a kezdetekben tényként állították a vízilabdázókról, hogy erőszakot követtek el. A vízilabdázók ügyvédjei nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt tettek feljelentést - vélhetően egy vagy több médium ellen -, az ügy már a bíróság előtt van.



Az ellenzék (ex?)fideszes politikust indít a polgármesterségért Gyulán

Gyula volt fideszes alpolgármestere, Galbács Mihály ellenzéki színekben indul a polgármesteri székért. A politikus korábban személyesen Orbán Viktorhoz fordult korrupciógyanús ügyek miatt. A helyi Fidesz szerint Galbács párttagsága jelölésével automatikusan megszűnt, Galbács szerint ő még a párt tagja.





Eldurrant az önkormányzati választások startpisztolya

Hivatalosan megkezdődött augusztus 24-én, szombaton a helyi és nemzetiségi önkormányzati képviselők választását megelőző kampány. A választási eljárásról szóló törvény szerint a kampány a választást megelőző 50. napon kezdődik és a szavazás napjáig, a voksolás befejezéséig tart.





4,6 milliárdból újul meg a PVSK sporttelepe

A pécsi egyesület hatalmas fejlesztésének részleteit a Pénzügyminisztérium uniós forrásokért felelős államtitkára jelentette be az alapkőletételnél, Rákossy Balázs amúgy a klub társadalmi elnöke is.