Orbán Viktor nem kívánta kommentálni Heinz-Christian Strache lemondását
Pedig eddig úgy tűnt, nagy az összhang a két politikus között.
Pedig eddig úgy tűnt, nagy az összhang a két politikus között.
hvg.hu
Donald Trump még a helyén van.
hvg.hu
A magyar miniszterelnök nagy tisztelője volt Heinz-Christian Strache és az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt, így Orbán Viktor egy fontos szövetségese került bajba.
hvg.hu
Norbert Hofer mégsem jön Budapestre, miután épp egy politikai válságot kell megoldani Ausztriában.
hvg.hu
"Salvini, Orbán és szélsőjobboldali barátaik" megállítását nevezte az európai parlamenti választás tétjének a szocialisták, demokraták számára Tóth Bertalan MSZP-elnök pártja és a Párbeszéd szombati budapesti kampányrendezvényén.
MTI
Nem tudott egyedül partra jutni, ezért a rendőrök segítségét kérte.
MTI
Már egy nappal korábban, május 25-én szavazhatnak a külképviseleteken.
MTI
A BL-döntőért lobbizott Csányi Sándorral együtt. Mármint a férfi döntőért, a nőit ugyanis épp most rendezik Budapesten.
MTI
De megnyugodhatnak a németek: a magyar EP-képviselő küzd a német sajtószabadságért.
hvg.hu
A miniszterelnök templomba ment, és beszédet is tartott.
hvg.hu
Azt mondta, Magyarország továbbra is kész amerikai védelmi technológiával fejleszteni az ország légvédelmi rendszerét.
MTI
A homofóbia elleni világnapon üzenték a házelnöknek, hogy a melegellenes megnyilatkozásaival megsértette az Alaptörvény elveit.
hvg.hu
A kampányban alig észrevehető ellenzéki pártok az EP-választás eredményhirdetésekor igyekeznek majd láthatatlanná válni. Örülnek, ha csak kis verést kapnak. Egyedül a DK-nál álmodnak diadalról.
Tóth Richárd
Tóth Richárd
Windisch Judit
Elképzelhető, hogy törölték, de az is lehet, hogy az oldalt csak felfüggesztette a közösségi oldal.
hvg.hu
Egy gumilövedékes fegyvert vett elő valaki, de nem lőtt. Több rendőr is a helyszínre vonult.
hvg.hu
Nagykátán felújították a város legnagyobb katolikus templomát. Isten felújított házának átadásán a miniszterelnök volt a díszvendég. Ám meglepetésvendégek is érkeztek.
Nem módosított a javaslaton a kormány, csak az idén július elseje után született harmadik gyerek után engedik el a 4 millió forintot a jelzáloghitelből.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Áder János nevezte ki, az előléptetést Szijjártó Péter javasolta.
hvg.hu