Ma időközi választások – Őcsényben is, ahol menekültek nyaraltak volna
Az év utolsó időközi választásait tartják ma: Kisbajomban és Őcsényben polgármestert, Pusztahencsén településvezetőt és önkormányzati képviselőket is választanak.
Az év utolsó időközi választásait tartják ma: Kisbajomban és Őcsényben polgármestert, Pusztahencsén településvezetőt és önkormányzati képviselőket is választanak.
A mentők kértek segítséget a tűzoltóktól.
Azt javasolta, inkább hozzanak neki létre Rostás Winnetou néven felzárkóztató programot.
Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után szombaton Budapesten elhunyt Fábián Juli. Az énekesnő, dalszerző, dalszövegíró 37 éves volt.
A józsefvárosi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A miniszterelnök a Facebook-oldalán posztolta a nagy hírt.
A beruházásért a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felel.
Véget vetett az Alkotmánybíróság annak a gyakorlatnak, hogy a hírvivőn, az újságírón „verjék le”, ha a politikusok hazudnak. A packázásnak azonban ezer módja maradt.
A jövő tavaszi magyarországi választáson Európa sorsa is eldőlhet - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos választmányának ülésén.
A Fidesz röviden reagált a Jobbik pénteki tüntetésére. Szerintük a pártnak nem a Fidesszel, hanem az ÁSZ-szal van vitája.
A Független Egészségügyi Szervezet kész sztrájkolni jövő év elején, ha addig nem lesz érzékelhető béremelés.
Tarlós István büszke harcos, aki legszívesebben árnyékokkal küzd.
Az ellenzékiek különrangsorát Balázs Péter vezeti, aki a hírek szerint az MSZP listavezető-castingjában is számításba került. Az Iránytű Intézet novemberi felmérésében Karácsony Gergely és Szél Bernadett hibahatáron belül vannak, és már nem Gyurcsány Ferenc a legnépszerűtlenebb.
Még mindig azok a tagállamok vannak többségben, amelyek rá szeretnék erőltetni a kötelező kvótát az Európai Unióra - mondta Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Karácsony Gergely ellen kell a muníció, eddig érthető a Magyar Idők igyekezete. Ezért felhívták a zuglói Fidesz erős emberét, mutassa be, milyen veszélyes az MSZP lehetséges listavezetőjének politikája. Hogy a megszólaltatott Karácsony helyettese, az nem jelent hitelességi problémát.
Bár az érintettek száma most is óriási, kevesebb vese-, máj- és szívátültetést végeztek idén az orvosok, mint tavaly. Egyedül a tüdőátültetések száma nőtt - írja a Magyar Nemzet a Szervdonációs Regiszter legfrissebb adataira hivatkozva.