A Momentum mint a Fidesz konkurenciája
 

A Momentum mint a Fidesz konkurenciája

Bár finoman szólva sem vagyok lelkes híve a Momentumnak, racionális magyarázatot keresek arra, miért ennyire elutasító a párt egy Jobbik nélküli ellenzéki szövetséget illetően. Úgy tűnik, van ilyen magyarázat. (Vélemény)

Szegő Péter Szegő Péter

Lázár még mindig nem kapta meg a nemzeti konzultációt
 

Lázár még mindig nem kapta meg a nemzeti konzultációt

A kormány elítéli a hatalommal való visszaélés minden formáját, Brüsszel szponzoraként tekint Soros Györgyre és tudatosan húzza az időt. A 103. Kormányinfóra sietve érkezett Lázár János és Kovács Zoltán, a késés oka az volt, hogy Orbánnal egyeztetett, mind minden alkalommal.

hvg.hu hvg.hu








A nemzetbiztonsági bizottság elé hívták a Jobbik alelnökét
 

A nemzetbiztonsági bizottság elé hívták a Jobbik alelnökét

A szélsőséges, illetve paramilitáris fegyveres mozgalmak és az azeri pénzmozgások ügyében továbbra is sok a kérdés, ezért ezek a témák az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának következő ülésein is napirenden lesznek – mondta a testület csütörtöki, részben zárt ülése után Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s elnöke.

MTI MTI


Razzia a hvg.hu cikke után: bezárták az állatos kávézót
 

Razzia a hvg.hu cikke után: bezárták az állatos kávézót

Felfüggesztette a hatóság annak az állatos kávézónak a működését, amelyről a hvg.hu szerdán írta meg, hogy elképesztő higiéniai hiányosságokkal működött, ráadásul az állatokkal sem bántak jól. Cikkünk után azonnal kivonultak a hatóságok egy összevont ellenőrzésre, és kiderült, tényleg beteg állatokkal szórakoztatták a vendégeket, tényleg tele a konyha csótánnyal és megtalálták a gyanús mélyhűtőt is.


Szájer: A kormány brüsszelezése miatt olyan EU-pártiak a magyarok
 

Szájer: A kormány brüsszelezése miatt olyan EU-pártiak a magyarok

Az Európai Néppárt nagyon heterogén, de össze tud fogni, ha kell, mondja Szájer József a Mandinernek adott interjújában. A Dublini rendszer megbukott és korrekcióra szorul, mondja a Fidesz, de nem jó irányban próbálják megváltoztatni, a LIBE koncepciója ugyanis a Soros-terv. A Lex Ceu-ról az EU csak hisztizett.

hvg.hu hvg.hu