Tádzsik zászlóval tett hűségesküt Orbán és a haza megvédése mellett a Megafon
Jó, hát a színek stimmeltek.
Jó, hát a színek stimmeltek.
Kovács Zoltán viszont azt állítja, hogy ez nem a Soros család származásáról, hanem az általuk képviselt ideológiáról szól.
Jönnek a télies napok, és jövő hét elejéig velünk maradnak.
Hét szervezet közös közleményt adott ki az általuk "önkényvédelmi"-nek nevezett törvényjavaslatról, amelyben azt állítják, hogy ez egy újabb eszköz, amivel a kormány meg akarja félemlíteni és el akarja hallgattatni a kritikusait.
Példás házasságban élő, hétgyermekes családanya, kereszténydemokrata politikus, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is Orbán Viktor célkeresztjébe került a kormány szuverenitásvédelmi kampányában. A Fidesz családmodelljének megtestesítőjével szemben a már bevált Soros-kártyát húzta elő a kormányfő.
Orbán Ráhel férje azt válaszolta, hogy már megismerkedésük előtt is sikeres volt.
Egy svájci luxusszállodában mondott beszédet és válaszolt a hallgatóság kérdéseire a magyar miniszterelnök. Szóba került a "Voldemort nagyúrral", azaz Vlagymir Putyinnal való találkozója, elárulta, mi a "túlélési taktikája", levezette a török bevándorlók integrációjával kapcsolatos problémákat egy focimeccsből, és egy mondatban összefoglalta a magyar kormány gazdaságpoltikai filozófiáját. “Ha azon gondolkodnak, hogy csatlakoznának az Európai Unióhoz, gondolják át még egyszer!” Sok taps, semmi kritika, Orbán Viktor Svájcban.
Kedden este a Fidesz beadta a szuverenitásvédelmi törvényt. Megnéztük, hogy a gyakorlatban mit jelenthetnek az új tilalmak, mondjuk egy ellenzéket támogató magánembernek, vagy külföldi pályázatokon induló szervezeteknek. Gyorselemzés.
Testvédő páncélt, lövedékálló mellényeket és plexipajzsokat is tesztelnek.
Sok a megélhetési ellenzéki politikus Mellár Tamás szerint, ő pedig azon gondolkodik, hogy kilép a Párbeszéd-frakcióból. A képviselőcsoport ettől még megmaradna.
A katasztrófavédelem mobil laborja kezdte el a vizsgálatot a helyszínen.
Az izraeli kormány és a Hamász között megkötött megállapodás értelmében az öt túszból hárman is azokba a túszcsoportokba tartoznak, akiket elengedhet a terrorszervezet.
Ideiglenes kiadatási letartóztatásba került az amerikai állampolgárságú férfi, akit a svájci hatóságok több ember megölésével gyanúsítanak, és akit a magyar rendőrök fogtak el az ukrán határnál.
A kormány az Alaptörvénybe foglalta, nem létezhet többé az érdekképviselet.
Talán az lehet a baj, hogy olyan, mintha éppen a plakáton szereplő Soros Alex beszélne arról, hogy nem akar úgy táncolni, ahogyan „ők fütyülnek".
Bár plenáris ülés nem volt tervben a jövő hétre, mégis összeül a parlament. Így már el is kezdik a frissen benyújtott „szuverenitásvédelmi” törvényt és a kapcsolódó Alaptörvény-módosítást tárgyalni, hogy decemberben szavazhassanak róla. A svéd NATO-csatlakozásra megint nem jut idő.
Nem tudjuk még pontosan, mit jelent majd a gyakorlatban a szuverenitási törvény. De látjuk benne a megfélemlítés szándékát, a mélyreható gonoszságot, Putyin legjobb tanítványainak ujjgyakorlatát. Tulajdonképpen az is előfordulhat, hogy pár hét múlva már ezeket a sorokat sem lehet kockázatmentesen leírni, mert nem éltetik Orbán Viktort. Vélemény.
Mit tartalmaz a szuverenitásvédelmi törvény, mit fog csinálni a Szuverenitásvédelmi Hatóság, és egyáltalán, miről szól Orbán Viktor szuverenitási harca? Közéleti podcastunkban Serdült Viktória, Dezső András és Nagy Iván László magyarázták el, mennyire diktatórikus lépés vagy propagandatrükk a kedd este benyújtott törvénycsomag, és milyen hatása lehet Brüsszelben, pláne az uniós forrásokról szóló tárgyalásokon annak, hogy Magyarországon ismét az Európai Bizottság aktuális elnöke kerül egy Soros mellé az óriásplakátokon.
Mit jelent méltóságban meghalni, és mit ér egy élet, amikor az egyén számára az már csak elviselhetetlen, gyógyíthatatlan szenvedés? Ezt kérdeztük hívőktől és nem hívőktől, a test és a lélek szakembereitől, orvostól, jogásztól, szépírótól.