Kiderült, melyik könyv melyik meséje miatt kapott „fóliázós” bírságot a Libri
A hatóság szerint a könyv nem felelt meg a kereskedelmi tevékenységekről szóló kormányrendeletnek.
A hatóság szerint a könyv nem felelt meg a kereskedelmi tevékenységekről szóló kormányrendeletnek.
Az ország majdnem teljes területén 25 Celsius fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet.
A Nagyerdei Stadionba tették át a Kisvárda és a Debrecen hétfői meccsét.
A temető a Fővárosi Vízművek munkálatai során került elő, találtak koporsómaradványokat és emberi csontokat is.
Már 5-6 kilométeres a torlódás.
A forgalmasabb vonalakon a buszok gyakrabban indulnak, a vonatok és a HÉV-ek pedig több kocsival közlekednek.
Az elkövetőt a dulakodás kezdetén Szabó Sándor kétszer állba vágta, és földre küldte. A fiatal ezután vette elő a bicskáját.
A férfi a támadás után egy kerékpárban is kárt tett.
Az inkubátor 2009 óta üzemel, azóta ez a kislány a 12. csecsemő, akit benne hagytak.
Pest megyében vitték a legtöbbet, Komárom-Esztergom a sereghajtó.
Az ittasan vezető férfi előbb majdnem leszorította saját kocsijával a vétlen autót az útról, majd elé érve büntetőfékezéssel megállásra kényszerítette, végül saját járművéből kiszállva ordibálva fenyegette a másik jármű megfélemlített utasait.
A férfinek nem volt engedélye a fegyverre.
Ne csak a fürdőruhát pakoljuk el, olvassuk el a szerződéseket is.
Az autó vezetőjét életveszélyes állapotban szállították kórházba. A buszos sérülés nélkül megúszta a balesetet.
A társaság legfiatalabb tagja mindössze hétéves volt. A Hochstuhl nagyon népszerű hegy, Szlovéniából könnyen is mászható, de Ausztriából nagyon nehéz túrának számít.
Nagy izgalmakat az idén sem tartogatnak az augusztus 20-ai állami kitüntetések. Orbán 2009-es kötcsei jóslata mostanában látszik beteljesedni: a Fidesz eltakarította az útjából a régi kulturális elitet, saját embereivel viszont nem tudott, de nem is akart új kánont alkotni.
Egy magyar és egy iraki embercsempész szabadulás után Szerbiában találkozott, és megalapították „vállalkozásukat”, amely révén legalább 150 embert csempésztek át határokon.
A nő mindenkitől előre utalással kért pénzt az állítólagos termékeiért, majd elérhetetlenné vált.
A nő összesen négymillió forintot szedett így össze, börtönbe is kerülhet miatta.