Legyünk felkészültek: Nyilvánvaló lépésnek tűnik, mégis ez a legfontosabb teendő félelmeink lecsitítására. Egyrészt ától cettig ismernünk kell azt, amiről beszélni kívánunk, másrészt előre fel kell készülnünk logisztikai szempontból is. Az ellenőrző listák hasznosak lehetnek annak biztosítására, hogy az összes részletre kitértünk-e. Ha lehetséges, ellenőrizzük le az összes technikai eszközt. Vegyük fel a beszédünket, és játsszuk le a barátainknak, vagy nézessük át velük a vázlatunkat. Játsszuk le a legnehezebb forgatókönyveket, így nem érhet minket meglepetés, ha már élesben kell kiállnunk.

Legyünk reálisak: Néhány félelemnek van valóságalapja, más félelmek teljesen irreálisak. Ha 100 diánk van egy 30 perces prezentációra, akkor igencsak reális attól tartani, hogy kifutunk az időből. De az esély arra, hogy valaki félbeszakít minket, igencsak kevés. Ha nem tudunk elaludni a szereplés előtt, húzzunk három oszlopot egy papírra. Az első oszlopba írjuk le a félelmet, a második oszlopba a legrosszabb dolgot, a harmadikba pedig a legjobb dolgot, ami történhet, ha a félelem valósággá válik. Hajlamosak vagyunk katasztrofizálni, szélsőségesen látni a dolgokat. Győződjünk meg róla, hogy realisztikusan tekintünk a félelmeinkre.

Nézd meg legfrissebb állásainkat:

BUDAPESTI ÁLLÁSOK KÜLFÖLDI ÁLLÁSOK

ADMINISZTRÁCIÓS ÁLLÁSOK PÉNZÜGYI ÁLLÁSOK

IT ÁLLÁSOK ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS KERESKEDELEMI ÁLLÁSOK

HR-ES ÁLLÁSOK SZAKMUNKÁS ÁLLÁSOK

Ha a felkészültség és a realitás érzék csillapította a félelmünket, akkor a következő lépések segíthetnek megszerezni a kellő önbizalmat:

Legyünk sebezhetőek: Az önbizalom nem azt jeleni, hogy mindentől védve vagyunk. Igazság szerint a sebezhetőség a legnagyobb erősségünk. A közönséghez való csatlakozás legjobb módja ugyanis az, ha merünk embernek lenni, vagyis hibázni. Másképp csak információkat adunk át nekik, de nem tudjuk megszólítani, megérinteni őket, és a kívánt hatást elérni. Leginkább azok a dolgok maradnak meg bennünk, melyekhez hasonlót mi is átéltünk, ezért ne féljünk személyes történeteket, példákat megosztani.

Legyünk jelen. Csak azért, mert fizikailag a közönség előtt állunk, az még nem jelenti azt, hogy mentálisan is ott tartózkodunk. A közönségünk sokkal jobban ráhangolódik arra, amit gondolunk és érzünk, mintsem arra, amit mondunk vagy csinálunk. A valós kapcsolódáshoz tehát teljesen jelen kell lennünk. Ennek legjobb módja, ha tudatosítjuk, hogy fizikálisan hol vagyunk éppen: érzékeljük a lábunkat a földön, megfigyelhetjük a lélegzetünket. Jelenlétünket azzal is elmélyíthetjük, ha keresünk egy barátságos arcot a közönség sorai között.

Legyünk nagyvonalúak: Bizonyára van oka annak, amiért épp ezt a beszédet szeretnénk megosztani a közönséggel. Minden felszólalásnak kell rendelkeznie egy üzenettel – ez lehet egy inspiráció, egy irányadás, egy tapasztalat megosztása. Tegyük fel magunknak a kérdést: Mit szeretnénk átadni az embereknek? Hogyan tudnánk kapcsolatot létesíteni a saját szenvedélyünkkel, hogy mások is átérezzék azt?

Amint az öt lépést végrehajtottuk a gyakorlatban, ügyeljünk arra, hogy egyensúlyban maradjunk. Ha túlságosan elbízzuk magunkat, akkor nem válunk elég sebezhetővé ahhoz, hogy kapcsolatba léphessünk a közönségünkkel, ha pedig túl kevés az önbizalmunk, nem fogjuk kiérdemelni a hallgatóságunk bizalmát. Tehát folyamatosan meg kell találnunk a magabiztosság és az alázatosság között húzódó vékony határvonalat.

A Harvard Business Review cikke nyomán