Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

Karrier

Elbocsátás a BorsodChemnél: 550 dolgozó mehet

Elbocsátja 550 dolgozóját a BorsodChem Zrt., a társaság a tervet kedden közölte a dolgozókkal, az önkormányzattal és a munkaügyi központtal, Kazincbarcika szocialista polgármestere pedig levélben fordult a miniszterelnökhöz és a kormányhoz támogatásért.

Vállalkozás

Hány százalékot lehet spórolni adómentes juttatásokon 2009-ben?

A januári minimálbéremelés és a 400 ezer forintos felső korlát eltörlése jóval nagyobb lehetőséget biztosít a munkáltatónak alkalmazottai motiválására. Egy jól összeállított cafeteria bérszinttől függően akár 61 százalékos megtakarítást jelent a munkáltatónak a bérjellegű kifizetésekhez képest. De melyek a leglényegesebb szempontok a juttatási csomag összeállításánál?

MTI Karrier

Magasan képzett mérnökökre lenne szükség

Több nyelvet beszélő, magasan képzett diplomás mérnököket alkalmaznának szívesen a munkaadók, ám a felsőfokú végzettségűek többsége nem ilyen - ez volt az egyik megállapítása a mérnökképzésről szóló szakmai konferenciának, amelyet Miskolcon rendeztek kedden.

MTI Karrier

Fél évig rövidített munkaidő a Schaefflernél

A világ egyik legnagyobb autóipari beszállító cége, a német Schaeffler csoport rövidített munkaidőt vezet be Németországban és külföldi érdekeltségeinél az autógyártás pangása miatt.

MTI Karrier

Mintegy 150 fős leépítés az Ygomi debreceni cégeinél

Immár a magas hozzáadott értéket előállító ágazatokat is elérte a gazdasági válság: az elmúlt hónapban az amerikai Ygomi-csoport debreceni cégeitől összesen 147 dolgozó csoportos létszámleépítését jelezték előre - írta kedden a Hajdú-bihari Napló.

hvg.hu Karrier

Terítéken a diploma: kinek mennyit ér?

A felsőoktatásból kikerülő diplomások sokszor teljesen más kihívásokkal találják szembe magukat, mint amire számítanak, amire tanulóéveik alatt készülnek. A 2008-as őszi HVG Állásbörzén a látogatók arra a kérdésre is válaszoltak, hogy munkájuk során mennyire tudják hasznosítani az egyetemen/főiskolán tanultakat.

MTI Itthon

Munkahelymentésre 36 milliárd

Mintegy 36 milliárd forint ráfordítással az idén közel 100 ezer munkahelyet lehet megmenteni a kormány válságkezelő stratégiájának eredményeként - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter sajtótájékoztatón hétfőn.

MTI Karrier

Bezárja tatabányai üzemét az EWCS

A kötegelt és érzékelő kábeleket készítő Euro Wire and Cable Services (EWCS) végleg bezárja a 174 főt foglalkoztató gyárát Tatabányán. Az intézkedést a japán tulajdonosok a keresletcsökkenéssel indokolták - közölte a vállalat.

MTI Karrier

Húszmillió kínai munkanélküli tért haza

Közel 20 millió vándormunkás tért vissza szülőfalujába, miután a globális pénzügyi válság következtében elvesztették állásukat - közölte hétfőn egy magas rangú kínai tisztségviselő.

MTI Karrier

Csoportos elbocsátások: okok és számok

A munkáltatók 2008-ban országosan mintegy ötezerrel kisebb létszámú csoportos elbocsátást jelentettek be, mint egy évvel korábban - derül ki az Országos Érdekegyeztető Tanács számára a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) számára készített összefoglalóból.

MTI Karrier

Fellázadtak a britek a külföldi munkaerő ellen

A spontán sztrájkok és megmozdulások kiterjesztését és szervezetté tételét tervezik a külföldi EU-munkaerő alkalmazása ellen tiltakozó brit szakszervezetek, és vasárnap már a brit kormány részéről is elhangzott olyan vélemény, hogy Londonnak esetleg az EU-hoz kell fordulnia a kérdés újraszabályozása végett.

MTI Gazdaság

Bezárja kecskeméti CD-meghajtó gyárát a Bosch-csoport

Július elejéig felszámolja az autóipari gyártók részére CD-meghajtókat készítő kecskeméti gyárát a Bosch-csoporthoz tartozó Digital Disc Drives Kft., ahol eddig ötszáz ember dolgozott - erősítette meg az MTI-nek Dallos Péter gazdasági igazgató a Petőfi Népe című lapban pénteken megjelent hírt.

MTI Karrier

Hamis áruk: évente 300 ezerrel kevesebb munkahely Európában

Az áruhamisítás nem csak az egyes gyártóknak okoz óriási károkat, hanem a nemzetgazdaságoknak is: évente 300 ezer munkahely esik ki pusztán Európában a kalóztermékek forgalmának köszönhetően - hangzott el azon a szakmai tanácskozáson, amelyet az ausztriai Welsben rendeztek.

1
96 97 98 99 100
229
Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Sokoldalú, titkos GPS segíti a tengeri teknősöket

Sokoldalú, titkos GPS segíti a tengeri teknősöket

Erste: Sokkal több lakáshitelt és személyi kölcsönt vesznek fel a magyarok, rengeteg pénzt költenek külföldi webshopoknál

Erste: Sokkal több lakáshitelt és személyi kölcsönt vesznek fel a magyarok, rengeteg pénzt költenek külföldi webshopoknál

„Ez egy másfajta rémálom” – gyökeresen megváltoztatták a drónok az ukrajnai harcokat, és ez esélyt adhat Zelenszkijnek

„Ez egy másfajta rémálom” – gyökeresen megváltoztatták a drónok az ukrajnai harcokat, és ez esélyt adhat Zelenszkijnek

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Emberölés miatt gyanúsítottként hallgatták ki a holtan talált berekfürdői kisfiú anyját

Emberölés miatt gyanúsítottként hallgatták ki a holtan talált berekfürdői kisfiú anyját

Sok felnőtt gyanítja, hogy ADHD-s, de akár még rossz kezelést is kaphatnak

Sok felnőtt gyanítja, hogy ADHD-s, de akár még rossz kezelést is kaphatnak

Újabb vizsgálatot indított az Állami Számvevőszék a fővárosnál, mindenbe belenéznek

Újabb vizsgálatot indított az Állami Számvevőszék a fővárosnál, mindenbe belenéznek

Kanállal szúrta ki egy beteg az ápoló szemét a kaposvári kórházban

Kanállal szúrta ki egy beteg az ápoló szemét a kaposvári kórházban

A címlapról ajánljuk