Hogyan adtam le 20 kilót egyszerű sétálással ingyen, Ozempic nélkül?

Sok éve nem sportolok már semmit, és pár éve rádöbbentem, hogy ha nem történik gyökeres változás a munkámban, a családi életemben vagy esetleg a vagyoni helyzetemben, amitől rengeteg időm szabadul fel, akkor már nem is fogok. A munka ugyanis a napjaim nagy részét kitölti, időnként a hétvégéimet is, márpedig a szerkesztőségi teendőknek ez a fajtája, amivel foglalkozom (kell-e mondanom, nem haditudósító vagyok), leginkább irodai jelenlétet igényel. Azt a kevés időt pedig, amit a családdal tudok tölteni, nem szívesen fordítom olyasmire, amivel kifejezetten elvonulok tőlük. Ez nyilván alkati kérdés, mert van, aki simán megoldja.

Sok-sok éven át BKV-val jártam, de aztán ahogyan a családhoz, a gyerekekhez kapcsolódó feladatok szaporodtak, a gyors reggeli iskolai-óvodai fuvarok, szakkörök, táborok, családi nyaralások, úgy egyre gyakrabban találtam magam abban a helyzetben, hogy csak cikázok az autóval a helyszínek között, és ki sem szállok belőle. Negyven fölött könnyű ebbe úgy belecsúszni, hogy az ember azt érzi, jó darabig nem lesz kiszállás. Ezt már a testünk sem nagyon bocsátja meg, mondjuk ki, könnyű elpuhulni, amit kicsit enyhítenek a tavaszi-nyári szabadidős programok, meg az olyankor könnyebben betartható egészséges étrend, de aztán ősztől újra visszacsúszunk a meleg szobák és komfort foodok világába, jó is az, velem is mindig ez történt.  

Itt következhetne egy olyan fordulat, amelyben elmondom, hogy a sport érdekében felfordítottam az életemet, munkát váltottam, meg hasonlók, de semmi ilyesmi nem történt, és nincs is kilátásban. Azt azonban én is pontosan tudom, ahogyan mindenki, hogy mozogni kell, mert hiányzik, kikapcsol, feltölt és könnyedebbé tesz.

Hogyan oldja ezt meg egy olyan valaki, mint én, aki alapvetően kényelmes, nem keresi a komoly fizikai kihívásokat, ráadásul imád jókat enni? 

Amint ez tudatosul – és ez tulajdonképpen mindig ott van az agyunkban, amikor tespedtnek érezzük magunkat –, elkezdjük legalább elméleti síkon keresgélni az életünkbe a legkisebb súrlódással beilleszthető mindennapos sportlehetőségeket. Sorra vettem én is ezeket, számba véve azt, hogy szervezési szempontból melyik a reális, meg azt, melyiknél találok kizáró okokat, szóval hogy az életembe ne lógjon be ott, ne lógjon ki itt túlságosan. 

Úszni, biciklizni, focizni, futni?

Uszodában kezdeni a reggelt például számomra irigylésre méltó program volt mindig, mármint irigyeltem azokat, akik ezt meg tudták szervezni. Én mégis elvetettem a dolgot: a szerkesztőségi munka reggel 8-tól már zajlik, tehát az úszás csak hajnalban férne bele, így viszont a családi reggelekből kimaradnék, ami egyáltalán nem célom. Szóval, erre az volt a válaszom, amit a gyerekektől tanultam: meh. 

A cikk szerzője sétál

Lakos Gábor

A bringázás is menő, rá is kattantam egy időben, azzal jártam dolgozni. Ezzel az apróbb gond az volt, hogy igazán csak kellemes időben tudtam élvezni. De van egy nagyobb is, ami elsőre nem is tűnik gondnak. Hogy egy Bubival az otthonomtól a Kolosy térig (ahol a HVG-hez eső legközelebbi dokkoló van) 12 perc az út, vagyis igazából túl rövid. Furán hangozhat, de ez is szempont: közlekedéshez kitűnő a bringa, mert gyors, a 12 perc nekem túl rövid ahhoz, hogy valódi mozgásnak érezzem. És arra is kevés – ez új szempont, de nekem fontos –, hogy egy podcastot végighallgassak. (Amit amúgy sem szabad forgalomban bringázva.)  

Haladjunk tovább. Fent vagyok például egy teremfoci-levelezőlistán, de általában csak irigykedve olvasom a többiek leveleit. Mindig arra gondolok, mitől vesznek mérget arra, hogy este biztosan rá fognak érni? A hírműfaj, amiben dolgozom, sokszor írta már át az esti programomat, vagy el tud indulni az ember, vagy nem, és sokszor este is folytatódik a munka. Tudom persze, hogy ha mondjuk home office-ban dolgoznék, akkor alig várnám, hogy este kiszabaduljak focizni. Így most inkább azt várom, hogy hazajussak. 

A legkézenfekvőbb testmozgás a futás lenne, hiszen az hajnali programként is működik, hozzám közel van a Margit-sziget is, egy szigetkör hazamenetellel egy óra alatt megvan. Egy ponton el is határoztam, hogy belőlem is hajnali futó lesz, és elkezdtem szorgalmasan kijárni, aztán a térdem pár hét alatt hatalmasra duzzadva jelezte, hogy „belőled nem lesz hajnali futó”. Az orvos egyet is értett vele, és el is tanácsolt a további futástól.

A gyaloglás nem sport, de mégis

Így kötöttem ki a legegyszerűbb és számomra amúgy legkézenfekvőbb mozgásnál, a gyaloglásnál. Voltak erről ám nekem régi kedves emlékeim, abból az időből, amikor huszonvalahány éve Erasmus-diákként egy szemesztert töltöttem egy külföldi városban, és ott a buszmegállókban ácsorgás helyett sokszor gyalog jártam be a várost. Ez is, meg persze az ösztöndíjasként anyagilag gondosan tervezett, kilengésektől mentes étrend is hozzájárult ahhoz annak idején, hogy lényegében minden súlyfeleslegemtől megszabadultam. Aztán ez elmúlt, hazajöttem, és a súlyfelesleg leadása egy idő után ismét fölöttébb időszerűvé vált. 

Fazekas István

Pár éve elkezdtem tehát gyalog járni a munkahelyemre, amikor csak tudtam. Ahhoz, hogy ez napi rutinná válhasson, kellett azért néhány segítő körülmény:

• Például az, hogy a gyerekek nőnek, és már egyáltalán nem kell reggel iskolába-óvodába kísérni őket. És mivel továbbra is velük egy időben indulok, van időm begyalogolni a munkahelyemre. 
• Nagy mázli, hogy nem lakom messze a szerkesztőségtől. Negyven perc beérni, ugyanennyi vissza. Tömegközlekedéssel fél óra lenne, úgyhogy majdnem ugyanaz. 
• A Covid-karantén alatt a kormány az egyik ellenzékszívató intézkedéseként ingyenessé tette a parkolást. Vagyis annak idején ha reggel elálltam a kocsival, akkor többé nem találtam parkolóhelyet. Ez sokat segített abban, hogy reggel ne is akarjak elállni.

Szóval nekem ezek segítettek rendszeressé tenni a gyaloglást, de egyébként aki egyik-másik részét nem tudja megoldani, az sincs mindjárt kizárva belőle. Mert lehet, hogy a gyereket sietve, időre, trolival el kell dobni a suliba, de megoldható, hogy onnan a munkába már gyalog folytassuk az utunkat. (A Pasaréti tértől például kellemes egyórás gyaloglás a Szépvölgyi út, bár azt a menetet a forgalmas út mentén inkább akkor lehet majd élvezni, ha majd egyszer Buda összes városi terepjárója elektromos autó lesz. Ez még alakulóban van.) Vagy akinél kizárt, hogy erre reggel időt szánjon, annak hazafelé még lehet, hogy belefér. Sokszor talán túlbecsüljük, mennyi időt vesz ez el, de néha egyszerűbb és gyorsabb egyenesen lesétálni egy távot, mint buszra várni, vagy a dugóban állni.

A gyaloglás nem sport, nem túra, nem kirándulás, egyszerűen közlekedés, mégis a felszabadító testmozgással ér fel.

Ha hideg van, épp megfelelően átmelegít, de nem kell utána lezuhanyozni, nem kell hozzá átöltözni. Nincs semmi felesleges fakszni, hiszen alapvetően csak elmegyünk oda, ahová amúgy is mennénk. 

Az, hogy mennyire kezd népszerű lenni, abból is látszik, mennyi ismerős arccal futok össze reggelente a szokásos útvonalamon. (Olyat is kiszúrtam már, aki reggel a villamos helyett gyalogol egy jót, aztán este még kocogni is látom, hát, le a kalappal.)

Meglepően hatékony

Annyi kalóriát természetesen nem lehet gyaloglással elégetni, mint amennyit futással. Hogy pontosan mennyit lehet, az függ a testsúlytól, a mozgás intenzitásától, és mondjuk attól is, hogy cipel-e az ember nyolc kilónyi súlyt a hátizsákjában, meg attól, hogy dögmeleg van-e, vagy mondjuk 20 centis hóban kell-e gázolni.