A debreceni önkormányzat egyelőre nyugodt a CATL-beruházás felől
Várják, hogy a gyár elkezdjen termelni, de azért leírták, hogy „a beruházó a mindenkori piaci viszonyok, valamint a világgazdaság alakulásának fényében” hozza meg döntéseit.
Várják, hogy a gyár elkezdjen termelni, de azért leírták, hogy „a beruházó a mindenkori piaci viszonyok, valamint a világgazdaság alakulásának fényében” hozza meg döntéseit.
De a bejelentéshez képest hirtelen kisebb lett a kijelzője is.
Pedig Szíjj László cégcsoportjának, a főként építőiparban tevékenykedő Duna Groupnak a tavalyi magyarországi árbevétele a 400 milliárd forintot is meghaladta.
Bár a bevétel valamennyire elmaradt az elemzők által várttól, a nyereség meghaladta azt az előző negyedévben.
Mészáros Lőrinc feleségének szűkebbre kell gombolnia a nadrágot, és elbocsátásokba kezdett, Orbán Viktor lánya viszont égre-földre keres szakembereket ugyanezen a területen. A Whitedog szerződésállományának csökkenése piaci információk szerint összefüggésben lehet a BDPST Koncept terjeszkedésével.
Bár az elnök állandóan a saját platformján, a Truth Socialön kommunikál, az üzleti sikerek egyelőre elkerülik.
Egyelőre nem túl nagy sikerrel, mivel folyamatosan szaporodnak a Vonatinfót pótló weblapok.
A Nvidia, a mesterséges intelligencia használatához szükséges chipek legnagyobb gyártója az MI-modellek felfutásával párhuzamosan nagyot ment a tőzsdéken 2025 elejéig. Ezt halvány hónapok követték.
Új módszerekkel csábítaná üzleteibe a vevőket a svéd vállalat.
Az úgynevezett egyedi kormánydöntésekkel számtalan céget támogattak, de az ÁSZ szerint vitatható módon, és az eredmény is kétséges.
A Telex értesülései szerint már több embert ki is rúgtak.
A vállalkozások szentimentje valamelyest javult, és pozitív, hogy az áremelési hajlandóság csökkent. A lakosság viszont pesszimistább lett, az inflációs várakozások romlottak és fenyegetőbbnek érzik a munkanélküliséget.
A HVG információi szerint a Kisfaludy-program több százmilliárd forintjának a kiosztása után folyamatosan csökken a Magyar Turisztikai Ügynökség jelentősége, ennek is betudható a tisztán politikai kinevezett.
A techcégek szerint visszavetné az iparágat, ha fizetniük kellene a jogtulajdonosoknak.
A két vállalat sokáig nagyjából azonos méretű volt, de az utóbbi években a Shell alaposan lehagyta riválisát.
Újabb okosszemüveggel állt elő a Meta, amely mesterségesintelligencia-képességeket is felvonultat.
Az üzletember a HUSAT programot és Magyarország űripari képességeit is bemutatta.
Az építési minisztérium „partnerekkel, érdekvédelmi szervezetekkel, érintettekkel” egyeztet a plázastop szigorításáról. A legnagyobb kiskereskedelmi érdekvédelmi szervezet, az OKSZ ugyanakkor nem is hallott ilyen egyeztetésekről. A minisztérium kompromisszumkész, de az eredeti célból nem enged – ami a jelek szerint az, hogy külön, személyre szabott állami jóváhagyás nélkül ne működhessen közepesnél nagyobb kereskedelmi egység.
Hatalmas készletek állnak a márkakereskedőknél, és az is biztos, hogy a BYD termelése a szokásostól eltérően alig bővül Kínában. Állítólag több üzemben jelentősen visszafogták a termelést.