Tetszett a cikk?

Teller Ede magyar származású fizikus egyike annak a 11 embernek, akit George Bush amerikai elnök a legmagasabb amerikai polgári kitüntetésre, az Elnöki Szabadság-érdemrendre kiválasztott. Az átadási ünnepséget július 23-án rendezik meg a washingtoni Fehér Házban.

A 11 kitüntetett közül hárman már nem élnek, ezért posztumusz-díjukat szeretteik vehetik át. A kiválasztottak között van Václav Havel volt cseh köztársasági elnök; rajta kívül egyetemi tanár, színész, zongoraművész, jogász, mesterszakács, sőt kosárlabda-edző is szerepel a díjra jelöltek névsorán.
A Elnöki Szabadság-érdemrendet elnyerő Teller Ede magyar származású fizikus, aki a náci üldözés elől menekült Amerikába, ahol tudósként részt vett olyan védelmi kutatásokban, mint az atombomba kifejlesztéséhez vezető Manhattan Terv, vagy az SDI, a csillagháborús tervként emlegetett Stratégiai Védelmi Kezdeményezés.
Az Egyesült Államok legmagasabb civil kitüntetését Harry Truman elnök alapította 1945-ben a II. világháborúban teljesített civil szolgálat elismerésére, majd John F. Kennedy elnök 1963-ban megerősítette a hagyományt, s a kitüntetést a kiemelkedő hivatásbeli teljesítmények jutalmazására is kiterjesztette. (MTI)
Hogyan hat egy magzatra, ha az anya klasszikus zenét hallgat?

Hogyan hat egy magzatra, ha az anya klasszikus zenét hallgat?

Egy ceruza, amely megváltoztatta New York látképét: Így született a legendás felhőkarcoló

Egy ceruza, amely megváltoztatta New York látképét: Így született a legendás felhőkarcoló

8,3 millió látogató, 1,4 millió hotdog és napi 60 eladott konyha – erős évet zárt az IKEA Magyarországon, és még csak most jönnek a „transformers bútorok” – interjú

8,3 millió látogató, 1,4 millió hotdog és napi 60 eladott konyha – erős évet zárt az IKEA Magyarországon, és még csak most jönnek a „transformers bútorok” – interjú

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról