Tetszett a cikk?

A pályázók 5-10 százaléka csal az álláshirdetésre való jelentkezésnél, a skála a kisebb diplomatikus szépítésektől az igazi, komoly csalásokig terjed – olvasható a Die Presse írásában.

Kisebb hantázások gyakran találhatók a jelentkezési anyagokban, de a leggyakrabban a fotóknál – mondja a lapban Martin Worsch, a Mercuri Urval Management Consulting cég tanácsadója. Az elküldött kép néha nem is azt a személyt ábrázolja, aki aztán ott ül az ember előtt az interjún. Általánosságban elmondható, hogy annál nagyobbak a sumákolások, minél közelebb van maga az állás az értékesítési és marketing pozíciókhoz, ahol a jelentkezők megszokták, hogy valamit el kell adni.
„Vannak olyan jelentkezők, akik négyféle tanulmányt hagytak abba, míg végre befejeztek egyet” – meséli az Iventa személyzeti tanácsadó cég ügyvezető igazgatója, Michael Mayer. A bemutatkozó interjún elhallgatják a jelentkezők ezeket a kerülőutakat, azért, hogy céltudatosnak tűnjenek. Mások hónapokat hagynak el az önéletrajzukból azért, hogy a munkakeresés időszakát eltussolják.
Az ilyen apró, ártalmatlan trükkök mellett – Mayer ezeket „diplomatikus svindlinek” nevezi – találkozni lehet igazán gonosz és komoly csalásokkal is, mint a soha el nem végzett képzések eredményes lezárását igazoló hamisított bizonyítványok. Egyre több jelentkezés érkezik e-mailen, ezért aztán könnyebb a dokumentumokat „korrigálni”. Mayer 5-10 százalékra becsüli a pályázati anyagoknál és a bemutatkozó interjúknál a hantázási arányt Ausztriában.
A tulajdonságok között megadott hamis adatokat (például azt, ha egy hiperideges személy magát az önéletrajzban különösen nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak adja meg) Mayer nem számítja ebbe a csoportba. Ezek általában nem csalások, inkább a rossz önismeret vagy önértékelés körébe tartoznak.
Egy amerikai foglalkoztatási tanácsadó szolgálat, az ADP Employer Services 3 millió, pályázati anyagot dolgozott fel, s közülük minden tizedik tartalmazott valamilyen "helytelenséget", kezdve az elhallgatott korábbi büntetésektől a korábbi munkahelyeken betöltött pozíciók hamis megnevezésig. Aki diplomatikusan hantázik, nem mindig számításból vagy gonoszságból teszi: a bemutatkozó interjú előtt sokan olvasnak karrier tanácsadásról szóló irodalmat, így aztán nem azt válaszolják a kérdésre, ami az igazságnak megfelel, hanem azt, amit ezekben az olvasmányokban ajánlanak. „Itt aztán már arról van szó, hogy a bemutatkozó beszélgetés kínjain az ember mihamarabb túl legyen, viszont ez elég rövidtávú sikerélmény” – mondja Elisabeth Schüller-Ramssl, az Erste Bank toborzási osztályának munkatársa. Így a felvételi beszélgetés néha a két partner közötti komédia, puszta játék.
Annak a felismerése, hogy mennyire meggyőző az állás betöltéséhez szükséges komolyság és érdeklődés, a toborzást-kiválasztást végzők tapasztalatán múlik. Ebben bízik Gerhard Hirczi, a Siemens Ausztria személyzeti igazgatója is: Az alapvető hamisságokra, például a nem létező végzettségre, illetve gyakorlatra egy jó tanácsadó rájön. „Igazi nagyobb csalásokkal – bár évi 16 ezer jelentkezőt szűr meg – a vállalatnak nemigen akadt dolga. A Siemens, ha kiderül, hogy valaki hamis adatokkal szerezte meg magának a pozíciót, nem haboz jogi lépéseket tenni. De erre még soha sem kényszerült rá. Persze előfordulhat, hogy egyes pályázóknak sikerült túljárni a személyzetisek és fejvadászok eszén. A már egyszer alkalmazásba vett emberek után azonban – ha erre nincs különleges ok –, már nem kutakodnak, hanem alapvetően a bizalomra építenek. Hiszen „hosszú távon a csalás biztosan nem vezethet sikerhez, legfeljebb csalódáshoz.”
Csak a habos oldal…
Nem ajánlatos az adatokat manipulálni és valótlanságokkal előállni a jelentkezéseknél – tanácsolja Gabriela Novotny a „bewerbung.at Career Services” cégtől. „Tisztességes, diplomatikus, taktikus és ügyes önmarketingre viszont nagy szükség van az előnyös benyomás kialakítása miatt.
Néhány tipp:
1. Ha egy vállalton belül többször munkakört váltott, állítsa ezt be úgy, mint továbbjutási lehetőséget. Ha egy lezárt projektből vált egy hasonló feladatkörre, emelje ki új ismereteit.
2. Gyakori munkahelyváltásoknál a nagyon rövid munkaviszonyt vagy a próbaidő alatti távozást inkább hagyja ki a pályázati anyagából.
3. Mindazt, ami esetleg csökkenti az állás elnyerésének esélyét, ki kell hagyni. Beszélgetéskor ezeket a dolgokat kezdeményezően és saját belátása szerint említse meg: mondja el, hogy a hiányzó szakértelmet meg fogja szerezni; a többszörös munkahelyváltást indokolja meg; közölje, hogy a gyerekfelügyeletet már megoldotta; és tegye világossá, hogy a két munkahely közötti átmenet idején szakmai továbbfejlődésének irányát sikerült tisztáznia.
4. A munkakeresés időszakát lehetőség szerint továbbképzési programokkal és nyelvtanfolyamokkal töltse el.
5. Tartsa meg magának (és eszébe ne jusson kiteregetni) az előző munkahelyeken önt ért negatív, személyes élményeit. Ha molesztálták a munkahelyén, akkor inkább arról beszéljen, hogy vállalat felépítése nem adott önnek megfelelő továbblépési lehetőséget.
HK
Erdő Péter szerint nem az állampolgársága miatt választották pápává Robert Prevostot

Erdő Péter szerint nem az állampolgársága miatt választották pápává Robert Prevostot

Egy pilóta összecseréltre a kezeit a kifutópályán, emiatt kigyulladt egy Vancouverbe tartó brit repülőgép

Egy pilóta összecseréltre a kezeit a kifutópályán, emiatt kigyulladt egy Vancouverbe tartó brit repülőgép

László Róbert szerint a Gyurcsány-bejelentést nem a Fidesz érdekében időzítették így

László Róbert szerint a Gyurcsány-bejelentést nem a Fidesz érdekében időzítették így

Dúró Dóra lemondott a mentelmi jogáról, miután eljárás indult ellene a plakátátragasztós akciója miatt

Dúró Dóra lemondott a mentelmi jogáról, miután eljárás indult ellene a plakátátragasztós akciója miatt