A nők helyzete itthon és az unió munkaerőpiacán
Magyarországon 1990-ben 15-64 év közötti nők 67 százaléka dolgozott, ma viszont már csak kevesebb mint felének van munkahelye – hangzott el a nők uniós munkaerő-piaci helyzetével foglalkozó konferencián.
A rendszerváltás előtt az Európai Unió átlagát még 20 százalékkal haladta meg a nők foglalkoztatásának aránya Magyarországon, jelenleg azonban az uniós átlagtól több mint 5 százalékos elmaradásban vagyunk – hangoztatta előadásában Frey Mária, a Foglalkoztatási Hivatal tudományos munkatársa. A férfiaknál pedig még rosszabb a helyzet, a rendszerváltás előtt az aktív korú magyar férfiak 73 százalékának volt munkahelye, jelenleg pedig 63 százalékuknak, az elmaradás az unió átlagához képest több mint 10 százalék.
A szakértő szerint főleg a kisgyermekes anyák körében csökkent a foglalkoztatottság, amiben szerepe van, hogy 1993-ban bevezették a gyermeknevelési támogatást. „Az érintett nők számára egyfelől jó ez a lehetőség, hiszen sok esetben megóvta az érintetteket a munkanélküliségtől, de ilyen hosszú kihagyás után különösen nehéz elhelyezkedni" – mondta a szakértő.
Frey Mária utalt rá, hogy az elmúlt években több új lehetőséget is bevezettek a munkaerőpiacra visszatérni kívánó nők segítésére. A gyermekükkel otthon lévő anyák is részt vehetnek például a munkaügyi központok által finanszírozott képzéseken, jövő évben pedig az adótörvények is kedvezményezik a gyesről visszatérők munkába állítását. Meghatározott ideig nem kell utánuk egészségügyi hozzájárulást fizetni, valamint részmunkaidőben is kedvezményesen alkalmazhatják őket a munkáltatók.
A konferencián osztrák szakértők ismertették azt az Európai Unióban már a legfőbb jogszabályok közé is beépült elvrendszert, amellyel a nők esélyegyenlőségét próbálják meg biztosítani a munkaerőpiacon. Barbara Wilsleyer, a Gender Mainstreaming elnevezésű módszer szakértője elmondta: törekvéseik arra irányulnak, hogy az unió tagállamainak összes jogszabályába magától érthető módon épüljön be a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés tilalma, illetve minden egyes program úgy fogalmazódjék meg, hogy figyelembe vegyék a nők esélyegyenlőségének garantálását.
Szerinte a tagállamok közös célja, hogy 2010-re a nők foglalkoztatottságának aránya az unióban elérje a 60 százalékot. A Gender Mainstreaming szerinti irányelveket valamennyi, az unióhoz benyújtott pályázatnak érdemes figyelembe vennie, ugyanis csak így számíthatnak a pályázók támogatásra. (MTI)