Tetszett a cikk?

Az Auchan hipermarket lánc tovább folytatja terjeszkedését Magyarországon. Öt éven belül már 20 áruházban tízezer alkalmazottjuk tevékenykedik majd.

Az Auchan Magyarország Kft. várhatóan teljesíti az idei évre tervezett 163 milliárd forintos bevételi tervét, a forgalom jövőre meghaladja majd a 200 milliárd forintot – mondta Jean-Paul Filliat, a társaság ügyvezető igazgatója. Néhány hónapon belül megnyitják az Auchan albertfalvai egységét, 2005-ben pedig újabb négy áruház nyitását tervezik Budapesten és szűk környékén. A társaság 2008-ra 18-20 áruházat kíván üzemeltetni Magyarországon, amelyekből 4-5 lesz vidéken. A vidéki terjeszkedési tervekben prioritást élvez Debrecen, Miskolc és Győr. Az Auchan alkalmazottainak száma napjainkra elérte az 5 ezer főt, öt éven belül pedig a létszám 10 ezerre emelkedik.



Az óbudai áruház építése körüli vitákról Jean-Paul Filliat elmondta, hogy reményei szerint május-júniusra elkészülhet a budai rakpartnak a hipermarket mögötti meghosszabbítása. A munkálatokat hátráltatja, hogy az útépítéshez nélkülözhetetlen Jégtörő úti telkek tulajdonosaival egyelőre nem tudtak megállapodni az árról, ám született egy hivatalos döntés arról, hogy az út megépítése közérdek. Az Auchan ügyvezetője jelezte, hogy a következő lépésben a közigazgatási hivatal új árat határoz meg, amely alapja lehet a tulajdonosokkal való megegyezésnek. Az útépítés költségeire az Auchan mintegy 850 millió forint értékben bankgaranciát vállalt a főváros javára. Az óbudai egység megépítésére összességében 9,5 milliárd forintot fordított a társaság, ebből az infrastrukturális kiadások mintegy 3 milliárd forintot tesznek ki. (MTI)
Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény

Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Nagy erejű földrengés rázta meg Tibetet, sokan meghaltak

Nagy erejű földrengés rázta meg Tibetet, sokan meghaltak

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között