Tetszett a cikk?

Rekordméreteket öltött tavaly a munkanélküliség a világon: 186 millió embernek nem volt állása. Az egyes népességi csoportok között pedig a legrosszabb helyzetben a fiatalok voltak – tette közzé csütörtökön éves jelentésében a nemzetközi munkaügyi szervezet (ILO).

Egyelőre korai azt állítani, hogy a legrosszabb már elmúlt – jelentette ki Juan Somavia, az ILO vezérigazgatója. Ha a gazdasági növekedésre vonatkozó legújabb előrejelzések beigazolódnak, akkor 2004-ben világszerte javulhat a helyzet a munkaerő-piacon. A legnagyobb félelmük, hogy nem válik valóra az ezredfordulón kitűzött cél, a szegénység felére csökkentése 2015-re. Ehhez az elkövetkező 11 évben 514 millió új munkahelyet kellene teremteni az újonnan piacra lépők számára.



Tavaly év végén rekordnagyságú tömeg, az aktív lakosság 6,2 százaléka volt munka nélkül, míg 2002-ben 185 millióan, 2001-ben 177 millióan, 2000-ben 174 millióan. A rekord munkanélküliség oka az ILO szerint a gazdasági növekedés ütemének lassulása az iparilag fejlet országokban, az iraki válság, a Sars-vírus, amely elsősorban az idegenforgalomban vetette vissza a foglalkoztatást.



Az álláshiány elsősorban a fiatalokat érintette: a 15-24 éves korosztályból 88,2 millióan voltak munka nélkül tavaly világszerte, ez 14,4 százalékos aránynak felel meg. (MTI)
Visszavág Dánia: petíciót indítottak Kalifornia megvásárlásáért

Visszavág Dánia: petíciót indítottak Kalifornia megvásárlásáért

Gyermeket vár Kuttor-Bragmayer Zsanett kétszeres olimpikon triatlonos

Gyermeket vár Kuttor-Bragmayer Zsanett kétszeres olimpikon triatlonos

Visszaadta a kormányalakítási megbízást Orbán osztrák szövetségese

Visszaadta a kormányalakítási megbízást Orbán osztrák szövetségese

Beárazta az Adobe a mesterséges intelligenciát, ezentúl fizetni kell a Firefly használatáért

Beárazta az Adobe a mesterséges intelligenciát, ezentúl fizetni kell a Firefly használatáért