A munkahelyek létrehozása és azok biztonsága érdekében világméretű stratégia kidolgozását javasolja a 170 országot tömörítő Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), mert csak ily módon lehet a globalizáció kedvezőtlen hatásait enyhíteni.

Juan Somavia, az ILO vezérigazgatója – az Európai Unión belül már megvalósuló – olyan nemzetközi szintű együttműködésre gondol, amellyel a gazdasági növekedés, a beruházások és a foglalkoztatás szempontjai összehangolhatók. Kifejtette, hogy az ILO-nak és más nemzetközi szervezeteknek szorosabban kellene együttműködni, mivel a globalizáció nem minden országra hat kedvezően. Világméretekben 1 milliárdra tehető a munkanélküliek száma és 86 millióra azoké, akik vándormunkásokként, menekültekként keresnek maguk és családjuk számára némi biztonságot. Az ILO június 17-ig tartó éves értekezletén az ENSZ szervezettek képviselői egyebek között a palesztin területek foglalkoztatási helyzetét és a gyerekmunka kérdését is megvitatják. (MTI)
Balhé az X-Faktorban: tombolt és mikrofont dobált a zsűrire kiakadt versenyző

Balhé az X-Faktorban: tombolt és mikrofont dobált a zsűrire kiakadt versenyző

Török offenzíva - A kurd harcosok kivonultak Rász al-Ainból

Török offenzíva - A kurd harcosok kivonultak Rász al-Ainból

Hétfőn újra nyílik a New York-i Modern Művészetek Múzeuma

Hétfőn újra nyílik a New York-i Modern Művészetek Múzeuma

Igazgyöngyös rajzok osztrák selyemkendőkön

Igazgyöngyös rajzok osztrák selyemkendőkön

Karácsony Gergely kitette a kurd zászlót a Városházára

Karácsony Gergely kitette a kurd zászlót a Városházára

Johnson kérte is a Brexit halasztását, meg nem is

Johnson kérte is a Brexit halasztását, meg nem is