Tetszett a cikk?

Új szolgáltatásként felnőttképzést indít a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai, Közművelődési és Képzési Intézet a szakképzetlen és a pályamódosítás előtt álló munkanélkülieknek.

Az érintettek az egy-két napos kurzusoktól kezdve, a 60-120 órás tanfolyamokon át, a négy féléves képzésig válogathatnak az új lehetőségek között, amelyek a jobb elhelyezkedéshez teremtik meg az esélyt a térség még képzetlen munkavállalóinak – – közölte Hajdú Sándor az intézet igazgatója. A képzések igazodnak a jelentkezők igényéhez, időbeosztásához, sőt megfelelő létszám esetén egy-egy településre is kihelyezik az oktatást - tette hozzá.



A felnőttképzést az új, 2004/2005. évi tanévben indítják, miután az oktatási feltételeket tavasszal már megteremtették. A sajtótájékoztatón Hajdú Sándor beszámolt arról is, hogy a szabolcsi intézmény szakemberei, pedagógusai, az új nemzeti alaptanterv követelményei szerint átdolgozták korábbi, akkreditálható tantervüket, amely a helyi tanterv elkészítéséhez ad segítséget az iskoláknak.



Az átvehető tanterv – az igazgató szerint – a magyarországi iskolák túlnyomó többsége számára alkalmazható, mivel az átlagos feltételek mellett működő oktatási intézményeknek íródott. „A nyíregyházi tanterv egyszerre és azonos ambícióval teremt lehetőséget a lemaradó és kiugró képességű tanulókkal való foglalkozásra, továbbá a hátránykezelés és a felzárkóztatás mellett megfelelő iránymutatást ad a tehetséggondozásra is az iskoláknak" – hangsúlyozta Hajdú Sándor. (MTI)
És akkor eltűnt a költségvetésből a Budapest-Belgrád vasút ára

És akkor eltűnt a költségvetésből a Budapest-Belgrád vasút ára

Beindul a brit sportélet

Beindul a brit sportélet

Videóban köszönte meg Szécsi Zoltán, hogy Orbán és a kormány megmentette az egri vízilabdát

Videóban köszönte meg Szécsi Zoltán, hogy Orbán és a kormány megmentette az egri vízilabdát