szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az amerikai nagyvállalati vezérigazgatók átlagos jövedelme tavaly 5,74 millió dollár volt, 30,2 százalékkal több, mint 2003-ban - áll a Corporate Library, egy kormányzati kutatócsoport által készített tanulmányban.

A Standard & Poor's 500-as mutatóban lévő vállalatokvezérigazgatói ennél is többet, átlagosan 11,71 millió dollárt keresnek. A növekedés csaknem kilencszerese az amerikai fogyasztói árak tavalyi, 3,3 százalékos emelkedésének, kétszerese az előző évi, 15 százalékos ütemnek.

Hasonló az emelkedés, mint a 90-es években volt, állítja Paul Hodgson, a kutatócsoport egyik vezetője. - Változás a javadalmazás módjában érzékelhető: egyre több vállalat ad részvényopciókat vezetőinek, ennek egyértelmű következménye, hogy mindenki a piaci árak alakulásában lesz érdekelt - mondta.

A vizsgálatba kétezer nagy amerikai társaságot vontak be, és 1843 adatait dolgozták fel. A Corporate Library figyelembe vette a bért, a jutalmakat, a teljesítményhez kötött kifizetéseket, a részvényjuttatásokat, az opciók lehívott értékét egyaránt. Mindez szélesebb értelmezése a javadalmaknak, mint amit sok más szakértő alkalmaz.

A felmérés szerint az S&P 500-ban lévő vállalatok vezérigazgatói közül a legjobban fizetett a Yahoo Inc. vezére, Terry Semel lett, aki nem kevesebb, mint 230,6 millió dollárt kapott, főként részvényopciók formájában. A United Health Group Inc. egészségbiztosító vezérigazgatója, William McGuire 124,8 millió dollárhoz jutott, 109,7 millió dollárja lett a Waters Corp. élén álló Douglas Berthiaume-nak, az ő cége gyógyszerkutatási felszereléseket gyárt.

Furcsamód csak a lista hetedik helyét szerezte meg a világ legnagyobb olajtársasága, az Exxon Mobil Corp. első embere, Lee Raymond: 81,7 millió dollárt kapott, ebből 28 milliót részvényjuttatás formájában.

Sumner Redstone, aki Viacom Inc. médiavállalatot vezeti, 56 millió dollárt kapott, a Merrill Lynch & Co. befektetési bank élén álló Stanley O'Neal 32 millió dollárért dolgozott.

Hodgson a cégeket hibáztatja amiatt, hogy vezérigazgatóik "piaci árát" más cégekhez viszonyítva állapítják meg, akár megéri nekik, akár nem.

A lista végén is ismert nevek szerepelnek: az Apple Computer Inc. élén álló Steve Jobs mindössze 1 dollárt kapott - igaz, korábban 74,75 millió dolláros részvényjuttatásban részesült.

A Berkshire Hathaway Inc.-től évente 100 ezer dollárt kap vezérigazgatója, Warren Buffett, azonban a Forbes kimutatásai szerint ő 40 milliárd dolláros vagyon felett rendelkezik.

hvg.hu Karrier

A fizetési alku és egyezség titkai

A cégek hagyományosan kora ősszel töltik fel az üres álláshelyeket, hogy a rövid alkalmazkodási periódus után az év üzleti csúcspontjának számító utolsó három hónapban már némi rutinnal a hátuk mögött teljes gázzal dolgozhassanak az új emberek, s a társaságok teljes gépezete zökkenők nélkül adhassa le legnagyobb teljesítményét. Akik ebben az időszakban akarnak felugrani egy cég szekerére, azoknak adunk tippeket hatrészes sorozatunkban.

MTI Világ

Sokat dolgoznak és keveset keresnek a mai fiatalok

Mókuskerék, lyukas zseb és taposómalom, ezek a szimbólumok jellemzik a mai a 25 és 35 év közötti városi, gyermekes illetve gyermek nélküli fiatalokat - állítja a Millward Brown nevű cég.

HVG Gazdaság

Ki mennyit keres Magyarországon?

Az idén is az inflációt meghaladó mértékben nőttek a fizetések Magyarországon. Mérséklődik a külföldi, illetve hazai kézben lévő cégek bérei közötti különbség, a takarékosságot hirdető közszférában pedig a béremelkedés jócskán meghaladja a versenyszektorban regisztráltat.

KSH Itthon

Nettó reálkereset: 7,2 százalékos növekedés

Az első hét hónapban a bruttó átlagkereset 10,4 százalékkal, a nettó átlagkereset 11,2 százalékkal, a reálkereset pedig a fogyasztói-árindex 3,7 százalékos növekedése mellett 7,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

hvg.hu Itthon

Mennyit keres ma egy ügyvéd?

„Honnan lehet tudni, hogy ügyvédet gázoltak el és nem egy macskát? Onnan, hogy a macskánál van féknyom.” Ehhez hasonló viccek terjednek Amerikában, ahol a legmegvetettebb és legirigyeltebb foglalkozás az ügyvédeké. Honnan lehet tudni, hogy mennyit keresnek Magyarországon? Erre keresi a választ a hvg.hu.

hvg.hu Karrier

A németek ötször annyit keresnek, mint mi

A Hay Group Menedzsment Tanácsadók Kft. idén augusztus ban 220 hazai vállalat béradatait elemezte. A vizsgálatból többek között kiderült, hogy a személyzeti szakemberek a juttatási csomagok kialakításánál elég jól becsülik előre az infláció mértékét, s a legjobban a jogászokat és informatikusokat fizetik meg.

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

III. Károly király tényleg úgy halhat meg, hogy már nem fog szóba állni Harry herceggel 

III. Károly király tényleg úgy halhat meg, hogy már nem fog szóba állni Harry herceggel 

George Simion köszöni Orbán üzenetét és azt mondja, közös harc áll előttük

George Simion köszöni Orbán üzenetét és azt mondja, közös harc áll előttük

Zsákok helyett gyakrabban ürülő szelektív kukák

Zsákok helyett gyakrabban ürülő szelektív kukák