szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A belga kormány csütörtökön bejelentette, hogy egyes, nehezen betölthető szakmákra vonatkozóan könnyíti az unió új tagországaiból érkező szakemberek, köztük építészmérmnökök, könyvelők, számítástechnikai szakemberek munkavállalási engedélyeinek megadását.

Belgium aközött a nyolc nyugat-eurpai ország között van, amelyek annak ellenére elzárták a EU kelet-európai tagországainak munkavállalói előtt a piacot, hogy nem voltak bizonyítékai az erőteljes kelet-nyugati irányú munkaerőáramlásnak.

Az unió kibővülése után Belgium számítógépes regisztrációs rendszert vezetett be a külföldi munkavállalókra vonatkozóan, ezen ellenőrizték a külföldiek munkavállalási körülményeket. Most 53 kiválasztott szakmára vonatkozóan könnyítik az engedélyek kiadását, a bejelentés szerint az engedélyeket öt nap alatt megadják.

A villamos-és gépszerelők mellett főképp alkalmazotti szakmák kerültek fel a listára, amelyen furcsa módon szerepelnek a holland tolmácsok és holland tanárok is, jóllehet Belgiumban a holland nyelv a három hivatalos nyelv egyike, és ez a nyelvet nem sokan beszélik Kelet-Európában.

MTI Karrier

Az EP elkötelezett a szabad munkavállalás mellett

Az Európai Parlament elkötelezett a mobilitás növelése és a szabad munkavállalást korlátozó jelenlegi akadályok lebontása mellett – hangsúlyozta Őry Csaba (Fidesz-MPSZ), az adott témában elfogadott parlamenti jelentés megfogalmazója.

MTI Karrier

Írország még nem dönt a román és bolgár munkavállalókról

Írország addig nem hoz döntést arról, hogy automatikus munkavállalási jogot ad-e a román és a bolgár munkavállalóknak, amíg az összes többi EU-tagállam meg nem nyitja munkapiacát az új tagországok előtt, írta az ír miniszterelnökre hivatkozva a keddi The Irish Times.

Számítógép helyett okostelefon: asztali módot kap az Android

Számítógép helyett okostelefon: asztali módot kap az Android

Orbán Viktor: Gyurcsány lemondása a DK dolga, de a válásuk miatt együttérzek velük

Orbán Viktor: Gyurcsány lemondása a DK dolga, de a válásuk miatt együttérzek velük

Globális fánkozóban, csirkézőben és tacózóban sem ehetünk itthon, de Obama kedvenc gyorsétterme már közeledik

Globális fánkozóban, csirkézőben és tacózóban sem ehetünk itthon, de Obama kedvenc gyorsétterme már közeledik

A kutyák egy utolsó poénnal, volt pártjai pedig megrendülten búcsúztatták Gyurcsány Ferencet

A kutyák egy utolsó poénnal, volt pártjai pedig megrendülten búcsúztatták Gyurcsány Ferencet