szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Júliusban 84 ezerrel csökkent – a szezonális ingadozások kiszűrésével – Németországban a munkanélküliség, ami arra utal, hogy már a negyedik hónapja folyamatosan javul a foglalkoztatottsági helyzet.

A labdarúgó világbajnokság hatása mellett a konjunktúra élénkülése is szerepet játszott a kedvező irányú változásban. A szakértők úgy értékelik, hogy a német vállalatok körében tapasztalható hangulatjavulás érzékelteti a hatását a foglalkoztatottsági helyzetben. A munkanélküliek aránya – a szezonális ingadozások kiszűrésével – 10,6 százalék volt júliusban szemben a júniusi, módosított 10,8 százalékkal. A szakértők várakozásaiban a munkanélküliek számának 30 ezres csökkenése szerepelt.

A szezonális hatásokkal együtt kalkulált munkanélküliség 10,5 százalékos volt júliusban, azonos az előző havival, és a csökkenés 12 ezer fő az előző hónaphoz viszonyítva. 1990 júliusa óta először fordul elő ennek a mutatónak a csökkenése júliusban, amikor a munkanélküliek száma rendszerint növekszik. Ezzel a munkanélküliek száma 4,386 millióra csökkent. A munkanélküliek száma 451 ezerrel volt kevesebb júliusban, mint 2005 júliusában.

Ezek az élőlények segíthetnek megérteni a klímaváltozást – magyar kutatók már vizsgálják őket

Ezek az élőlények segíthetnek megérteni a klímaváltozást – magyar kutatók már vizsgálják őket

Az MNB ingatlanos cége 47,3 milliárd forintot bukott

Az MNB ingatlanos cége 47,3 milliárd forintot bukott

Macron: Ha Kína nem képes távol tartani Észak-Koreát az ukrajnai háborútól, akkor a NATO megjelenhet Ázsiában

Macron: Ha Kína nem képes távol tartani Észak-Koreát az ukrajnai háborútól, akkor a NATO megjelenhet Ázsiában

Ma hat városban tüntettek az üldözési törvény ellen, és folytatódnak a demonstrációk

Ma hat városban tüntettek az üldözési törvény ellen, és folytatódnak a demonstrációk