szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy brit cég azzal védekezett, hogy csupán a fiatalsággal kívánt lépést tartani, amikor szöveges üzenetben bocsátotta el egyik alkalmazottját.

A Yahoo! hírei között megjelent beszámoló szerint a 21 esztendős Katy Tanner sales asszisztensként dolgozott egy vállalatnál. A fiatal lány egyik nap betegállományban volt migrénje miatt, amikor egy szüveges üzenet érkezett a telefonjára. Az SMS-ben ennyi állt: “Nem tartunk igényt a további szolgálataira, köszönjük az eddigi munkáját.”

“Úgy érzem nem helyes dolog, valakivel így tudatni, ha kirúgták” – nyilatkozta Tanner a South Wales Echo című újságnak. “Legalább szemtől-szembe közölhették volna, mi a problémájuk. Kissé álszent dolognak érzem, főleg, mivel korábban kikötötték, hogy ha valaki betegség miatt marad távol, annak be kell telefonálnia, nem elég egy SMS-t küldenie.”

A Blue Banana nevű tetoválással és piercinggel foglalkozó cég vezetői azonban azzal védekeztek, hogy öt-hat alkalommal keresték Tannert, mielőtt az üzenetet elküldték volna, sőt, még a barátjának is üzentek, azonban nem tudták elérni a lányt. A cég tulajdoosa, Jon Taylor hozzátette, belső vizsgálatot kezdeményezett, hogy kiderítse “ez volt-e a legideálisabb módja” a helyzet kezelésének.

Ian Besbie, az egyik üzlet igazgatója szerint az elbocsátási módszerben semmi kivetnivaló nincs, mert az SMS az “ifjúsági kultúra” része.

“Fiatalokkal foglalkozunk, s az alkalmazottaink is jellemzően azokból a fiatalokból kerülnek ki, akik számára az SMS az egyik fő kommunikációs csatorna” – mondta Besbie.

A cég mintegy 120 embert alkalmaz Nagy-Britanniában, többségük még a 21 éves kort sem érte el.

MTI Média

Kirúgták a blogja miatt

Egy Párizsban működő angol vállalat titkárnője blogba foglalta párizsi élményeit, szerelmeit, írt munkatársairól, főnökéről, akit "a régi iskolához" tartozónak minősített - számolt be a spanyol El País című napilap.

Kommentelők megfejtették a 106-os kulcs rejtélyét, és nyomra vezették a rendőrséget a moldáv ámokfutó ügyében

Kommentelők megfejtették a 106-os kulcs rejtélyét, és nyomra vezették a rendőrséget a moldáv ámokfutó ügyében

Magyar Péter azt kérdezi Orbán Viktortól, hogy állami géppel utazott-e Indiába

Magyar Péter azt kérdezi Orbán Viktortól, hogy állami géppel utazott-e Indiába

Az RTL-hez igazol a TV2 egyik arca

Az RTL-hez igazol a TV2 egyik arca

Az idegsejtek fontos titkát tárták fel magyar kutatók

Az idegsejtek fontos titkát tárták fel magyar kutatók