Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A veszteségekkel küszködő Seat spanyolországi gyárában a vállalatvezetés és a szakszervezet szerdán megállapodott: a következő három évben 1600 munkahely szűnik meg a Volkswagenhez tartozó járműipari cégnél, egyebek mellett előnyugdíjazás, önkéntes távozás, illetve végkielégítések révén.
A lépés a dolgozók egytizedét érinti. A mostani leépítés - amely szerves része a cég talpraállítását célzó átalakítási programnak - a második: 2005 végén már végrehajtottak egy 700 fős létszámcsökkentést.
A Seatnak tavaly 49 milliárd euró volt a vesztesége, a beindított átalakításoknak köszönhetően már 21 százalékkal kevesebb, mint 2005-ben. Tavaly 430 ezer autót értékesítettek, 1,9 százalékkal többet, mint 2005-ben. Az anyavállalat március elején jelezte, hogy mentőövet dob a Seatnak, és a következő tíz évben 5 milliárd eurót fordít fejlesztésekre a gyárban.
A Seat gyakorlatilag azóta problémás a VW számára, amióta 1986-ban megvették a spanyol céget, a veszteség növekedett, az értékesítés pedig csökkent. Már többször felröppentek olyan hírek, hogy a VW bezárja a gyárat, és a termelést máshová - például Kelet-Európába - telepíti, de ezt a vezetés mindig cáfolta.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.