szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az inflációt csaknem hússzorosan meghaladó mértékű béremelés után egyenként több mint egymilliárd forintnak megfelelő javadalmazásban részesültek tavaly a legnagyobb brit vállalatok igazgatói, akiknek összesített jövedelme az egymilliárd fontot is meghaladta a The Guardian szerdai összesítése szerint.

URLguru

További hasznos weblapokat szeretne a témában? Esetleg Ön osztana meg másokkal érdekes linkeket? Kattintson az URLguru.hu oldalra!

A legnagyobb baloldali brit napilap, amely évente közöl összeállítást a brit vállalatigazgatók fizetéséről, az idei jelentésben azt írta, hogy a vezérigazgatók átlagfizetése tavaly 37 százalékkal évi 2,875 millió fontra (1,1 milliárd forintra) emelkedett. Mindeközben az évi átlagos infláció 2,3 százalékos volt, a vállalati alkalmazottak pedig átlagosan 4 százalékos béremelésben részesültek.

Az összeállítás szerint a brit vállalatvezetők 98-szor annyit kerestek 2006-ban, mint saját alkalmazottaik; az arány egy évvel korábban 93-szoros volt.

Ráadásul az igazgatói bérek emelkedése is meredeken gyorsul: az ütem a megelőző három évben rendre 28 százalékos, 16 százalékos, illetve 13 százalékos volt.

A Londoni Értéktőzsde (LSE) irányadó FTSE-100-as mutatójában lévő vállalatok összesen 1389 igazgatótanácsi tagja tavaly összesen 1,013 milliárd font (375 milliárd forint) fizetést vitt haza; e vállalati kör éves javadalmazása most lépte át először az egymilliárd fontot.

A FTSE-100-as csoport fizetési listáját tavaly a Barclays Bank befektetési részlegének igazgatója, Bob Diamond vezette, aki csaknem 23 millió fontot kapott. Alapfizetése ugyan mindössze 250 ezer font, ehhez azonban 10 millió font teljesítményprémium és további 12 millió font részvényjavadalmazás járult.

Brendan Barber, a brit szakszervezeti szövetség (TUC) főtitkára a lapnak azt mondta, hogy a vállalatvezetők "kezdik elveszteni realitásérzéküket". A szakszervezeti vezető "erkölcsi inzultusnak" nevezte az igazgatói fizetések mértékét.

A Gazdasági és Üzleti Kutatások Központja (CEBR) - az egyik legnagyobb, nem befektetési banki jellegű londoni gazdaságelemző cég - néhány hete kiadott becslése szerint a 2006-2007-es prémiumszezonban a City befektetési és egyéb pénzügyi szolgáltatási területeken dolgozó bankárai az előző évben kiosztott 7,4 milliárd fontnál 18,3 százalékkal több, összesen 8,8 milliárd font (3400 milliárd forint) jutalmat vihettek haza. A CEBR szerint az idei szezonban a City alkalmazottai közül 4200-an részesültek egymillió font feletti jutalomban a tavalyi háromezer prémium milliomos helyett.

A kormányzó brit Munkáspárt balszárnyának egyik prominens kabinettagja, Peter Hain, aki jelenleg a munkaügyi tárcát vezeti, már utalt is arra, hogy a kormány esetleg közbelép. Hain néhány hete az egyik brit lapnak azt mondta, hogy a Citynek saját érdekében állna a példamutatás, ha nem akarja kitenni magát szélesebb körű szabályozást vagy adómódosításokat célzó támadásoknak.

MTI Világ

Százezer forint az orosz átlagfizetés

Az oroszországi átlagfizetés 13 575 rubel (vagyis közel 100 500 forintnak megfelelő összeg, 1 rubel = 7,420 forint), és folyamatosan nő - derült ki a Statisztikai Hivatal (Roszsztat) legfrissebb adataiból.

MTI Karrier

Ütemesen csökken a külföldi munkavállalók száma

Idén az első félévben 29 251 külföldi munkavállaló kapott munkavállalási engedélyt, zöld kártyát magyarországi munkavégzéshez, vagy kezdhette meg a munkát egyszerű regisztrációval - közölte az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.

MTI Karrier

Munkaerőhiánnyal küzd a csehországi cégek háromnegyede

Munkaerőhiánnyal küzd a csehországi cégek mintegy 75 százaléka - írta a Hospodárské Noviny című politikai és gazdasági napilap hétfői számában egy felmérésre hivatkozva, amely során a cseh Gazdasági Kamara 1900 csehországi céget kérdezett meg.

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha