szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kormánypártok az MDF támogatásával szavazták meg a fővárosi szakképzés szerkezetének átalakítását a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén.

A szakképzési rendszer átalakításával a fővárosban 12 Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) jön létre, amelyekben egy intézmény végez majd szakképzést, a többiben alapképzés zajlik majd. Az új rendszerben az egyes képzési intézmények önálló jogi státusa megmarad.

Karrier

Új felsőoktatási rendszer: mesterképzés 2008-tól

Az új felsőoktatási rendszer hazai bevezetésének újabb ütemeként 2008-ban indulnak majd az első mesterképzések. Ezek viszont azokra a bolognai rendszer szerinti – általában 3-4 éves – alapképzésekre épülnének, amik széles körben csak 2006-ban indultak. Mindez azt jelenti, hogy az első nagyobb hullámban végző alapszakos hallgatók majd csak 2010-2011 körül lépnek tovább a mesterképzésekre.

Egy román nő azt állatja, ügyvéd nélkül nem segítettek neki a magyar hatóságok az eltűnt testvére keresésében

Egy román nő azt állatja, ügyvéd nélkül nem segítettek neki a magyar hatóságok az eltűnt testvére keresésében

Több ezer zarándok nézte végig, ahogy harminchatodjára keresztre feszítettek egy Fülöp-szigeteki férfit

Több ezer zarándok nézte végig, ahogy harminchatodjára keresztre feszítettek egy Fülöp-szigeteki férfit

Trump nekitámadt Powellnek a kamatok miatt

Trump nekitámadt Powellnek a kamatok miatt

Kitiltották a vakvezető kutyás diákot az iskolájából

Kitiltották a vakvezető kutyás diákot az iskolájából