szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hatvannyolc embert vettek őrizetbe szerdán az olasz hatóságok azzal a gyanúval, hogy hamis diplomával dolgoztak ápolóként - közölte az olasz csendőrség egyik illetékese.

A gyanúsítottak feltehetően 8-10 ezer euróért vásárolták hamis oklevelüket. Volt köztük, aki 1975 óta dolgozott ápolóként hamis diplomájával, képesítés nélkül. Volt olyan is, aki orvosi műtőben látott el feladatokat - mondta el Ernesto di Gregorio, a calabriai csendőrség egészségügyi felügyelettel kapcsolatos feladatait ellátó részlegének munkatársa.

Az "álápolók" magánkézben lévő egészségügyi intézményekben dolgoztak a dél-olaszországi Calabriában, a közép-olaszországi Toscanában, illetve az északi Lombardiában.

Az okleveleket feltehetően négy hamisító állította elő, kettőt közülük előzetes letartóztatásba helyeztek - mondta az illetékes. Az ANSA olasz hírügynökség értesülése szerint két közvetítőt is őrizetbe vettek. A közvetítők állítólag gyorstalpaló képzésben részesítették a jelentkezőket, megtanítva őket arra, hogyan kell vérnyomást mérni és vért venni.

MTI Karrier

Mennyit ér a diploma?

Megéri felsőfokú tanulmányokat folytatni, és az egyetemi diplomát kifejezetten díjazza az álláspiac - írja a Világgazdaság keddi számában, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adataira hivatkozva.

MTI Karrier

Hamis oxfordi diplomája volt a belügyminiszternek

Hamis volt Ali Kordan, az új iráni belügyminiszter oxfordi díszdoktori diplomája - ezt maga a politikus is kénytelen volt beismerni az Iran című napilap keddi közlése szerint. Kordan szerint "egy közvetítő" csapta be.

MTI Karrier

A diploma előnyei: hosszabb élet, jobb pénz

Magyarországon megéri diplomát szerezni, hiszen a felsőfokú végzettség 20 százalékkal hosszabb élettartamot ígér a középiskolai végzettséghez képest (ennyivel tovább élnek a diplomások), a kereseti különbség pedig több mint kétszeres. Ez utóbbi adattal hazánk első helyen áll az OECD-tagállamok között; a legtöbb nyugat-európai országban a különbség ugyanis csak 30 százaléknyi - írta csütörtöki számában a Népszabadság.

MTI Karrier

Hamis rokkantigazolvánnyal az érettségire

Szakértők szerint az emelt szintű érettségi vizsgarendszer idei bevezetése sokat rontott Ukrajna korrupciós megítélésén, az ország tizenhat pozícióval a 134. helyre csúszott vissza a Transparency International kedden közzétett éves korrupciós világlistáján.

Karrier

Kinek nem drága a 80 ezer eurós diploma?

A budapesti Semmelweis Egyetem Németországban indított székhelyen kívüli képzést. Sok német diák ugyanis nem nyer felvételt az ottani képzésekre, így külföldön keresnek tanulási lehetőséget. Olcsónak nem mondható a doktori címhez vezető út még a németeknek sem; az egyedülálló képzés 80 ezer euróba kerül.

Emberölés miatt gyanúsítottként hallgatták ki a holtan talált berekfürdői kisfiú anyját

Emberölés miatt gyanúsítottként hallgatták ki a holtan talált berekfürdői kisfiú anyját

Emberi koponyát találtak Nagyéren

Emberi koponyát találtak Nagyéren

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását