Tetszett a cikk?

A budapesti Semmelweis Egyetem Németországban indított székhelyen kívüli képzést. Sok német diák ugyanis nem nyer felvételt az ottani képzésekre, így külföldön keresnek tanulási lehetőséget. Olcsónak nem mondható a doktori címhez vezető út még a németeknek sem; az egyedülálló képzés 80 ezer euróba kerül.

A napokban a német sajtó kissé méltatlankodó hangvétellel adta hírül, hogy szeptemberben megnyitotta kapuját az Asklepios Campus Hamburg, a budapesti Semmelweis Egyetem német nyelvű orvosi képzésének új, hamburgi telephelye. Az elsődlegesen - más kifogásolni való híján - a magas tandíj miatt sajnálkozó írásban érezhető egy kis irigység is, hogy lám-lám, a létszámkorlát miatt a német egyetemeken kívül rekedt diákok is orvosi diplomához jutnak. És nem is akármilyenhez; a német Manager Magazin cikke ugyanis azt is elismeri, hogy a magyar egyetem Európa-szerte jó hírnévnek örvend.  

Hamburgi helyzet

Astrid Kleinbongardt családjában elsőként akart orvos lenni, de mivel az érettségi jegyei nem voltak elég jók, várólistára került; legalább öt évet kellett volna várnia a felvételre. Most, két év elteltével, az Asklepios Campus Hamburg frissen festett termében ül, hogy megkezdje az orvosi képzés gyakorlati részét. A 23 éves Kleinbongardt a Semmelweis Egyetem hallgatója.

© AP
Az egyetem és az Asklepios Medical School megállapodása szerint a két intézmény kooperációban végzi a hallgatók képzését. A Semmelweis Egyetemen teljesített két éves elméleti képzés után 14 német hallgató kezdte meg a képzés második felét (a preklinikai és klinikai gyakorlatot) Hamburgban. A program végén a hallgatók a Semmelweis egyetem diplomáját kapják.

"Egyelőre ez még csak az alapkő"

Kevés az orvostanhallgató-hely Németországban, a hallgatói helyekről döntő hivatal (ZVS) és az egyetemek pedig szigorúan szelektálnak érettségi pontok és a várakozási idő szerint. Az orvosaspiránsok trükkje, amivel megkerülik a korlátot, egyidős a helyhiánnyal: kimenni külföldre, legyen az Ausztria vagy Nagy-Britannia, vagy éppen Magyarország. Eddig a Semmelweis Egyetemen tanuló "numerus-clausus-menekültek" egy részének várnia kellett a németországi gyakorlati helyekre vagy olyan jól meg kellett tanulniuk magyarul, hogy akár magyar betegágyak mellett is megállják helyüket.

„Az első félévben kötelező a magyarnyelv-tanulás” - meséli Astrid Kleinbongardt. A nyelvi teszten, ami elengedhetetlen a magyarországi gyakorlathoz, nem mindenki megy át. „Néhányuknak sikerül, ők a tanulmányaik végéig Magyarországon maradnak. De időre van szükség, hogy ezt a nyelvet megtanuljuk” - mondja Kleinbongardt. Most viszont elindult az orvostanhallgatók vissza-importálása. „Új kezdet” és „Úttörők” - hangzottak a nagy szavak a megnyitón, amelyek segítik áthidalni a minden oldalon jelen lévő bizonytalanságot. A német befektetők és a magyar képzésgazdák lengetik ugyan az örömzászlót, de kicsit még mindenki előtt homályos a terv. „Ma még csak egy alapkövet fektettünk le, ez még nem több” - mondja Jörg Weidenhammer, a magyar vezetés alatt működő új Medical School igazgatója. A rendszer akkor áll majd biztos lábon, amikor az első diákok levizsgáztak - teszi hozzá.

Kapósak a helyek a magyar egyetemen

A Semmelweis Egyetem diplomája nagyon keresett. Tíz évvel ezelőtt volt a jelentkezési csúcspont, aztán valamivel visszaesett az érdeklődés. De néhány éve, mióta Európa-szerte orvoshiány van, ismét óriási a túljelentkezés. Ligeti Erzsébet professzor, a német nyelvű orvosképzés igazgatója túljelentkezésről számolt be. A jelenlegi 200 helyre ezer német jelentkező vár. Abban, hogy a diákok kifogástalan képzést kapnak, nem kételkedik a német Orvosi Kamara. „A Semmelweis Egyetemnek kiváló híre van” - mondja Montgomery, a kamara elnöke. Különösen az elméleti és klinikai előkészítő oktatásról híresek a budapesti orvosok.

Tartalmi partnerünk a HR Portál. A cikk teljes szövegét itt olvashatja.

Karrier

Méregzsák a munkahelyen: mire képes a bajkeverő?

A munkahelyi közösségben elég csupán egyetlen elégedetlenkedő dolgozó, hogy a munkatársak kórusban sorolják - irreális - követeléseiket. A negatív szólamok ugyanis sokkal „hangosabbak” az emberi fül számára, mint a pozitívak.

hvg.hu Karrier

Túlélési tippek egy fárasztó munkanapra

Gépelsz, mint egy robot, a megválaszolatlan e-mailek pedig csak gyűlnek? Cseng a telefon, a kollégád a segítségedet kéri, és a másnapi tárgyalásra még nem készítetted elő az anyagot? Hogyan fokozhatod aktivitásodat? Tanácsok.

Karrier

Bevetésen a fejvadászok: harc a tehetségekért

Vajon nemcsak a jó példákat vesszük át a nemzetközi vállalatoktól, hanem HR-politikájukkal együtt magunkba szívjuk azt az amerikai módszert is, amely a friss tehetségekért folyó verseny jegyében az egyetemi oktatók lefizetésétől sem riad vissza? "Hogy szívnak Amerikában?"

Brutális viharok mosták el Mekkát és Dzsiddát, konténereket dobált a szél

Brutális viharok mosták el Mekkát és Dzsiddát, konténereket dobált a szél

A norvég miniszterelnök aggódik Elon Musk európai politikai szerepvállalása miatt

A norvég miniszterelnök aggódik Elon Musk európai politikai szerepvállalása miatt

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán