szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megegyezés továbbra sincs Ferihegyen, a szakszervezetek szerint közelebb került a sztrájk folytatásának lehetősége, miután a munkaadó "hátba szúrta" a munkavállalókat azzal, hogy újabb sztrájktörők alkalmazására készül.

Az érdekképviseletek értékelik a csütörtöki egyeztetés után kialakult helyzetet, és Csorba Attila, a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) elnöke nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy még ezen a napon döntenek a felfüggesztett sztrájk folytatásáról.

A ferihegyi reptéren december 10-től sztrájkot hirdetett, majd 22-én azt felfüggesztő két szakszervezet, a LESZ, valamint a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) csütörtöki közleményében kifogásolja, hogy öt módosító pontjukból a munkaadó csak egyről hajlandó tárgyalni. Hozzáteszik: kiderült az is, hogy a Budapest Airport újabb görög sztrájktörőket kíván alkalmazni.    Úgy vélik, hogy a vezérigazgató, bár a bizalom erősítéséről beszél, békülékeny üzenetekkel "félrevezeti" a közvéleményt, és elhúzódó konfliktusra készül. Különösen azért tartják ezt aggályosnak a szakszervezetek, mert álláspontjuk szerint a "görög zsoldosok" hazaküldése a megállapodás egyik legfontosabb feltétele.

Számításaik szerint a sztrájktörők szállása eddig legalább 22 millió forintjába került a vállalatnak. Ezen felül ellátásuk, és a szakszervezetek értesülése szerint 1500 eurós illetményük is a cég kasszáját terheli.

 Csorba Attila hangsúlyozta: a munkabeszüntetés felfüggesztése óta eltelt több mint két hét alatt meg tudtak volna egyezni a felek a kollektív szerződésről. Úgy látszik a munkaadónak nem ez az érdeke - tette hozzá.

MTI Autó

Baleset a Ferihegyi gyorsforgalmin

Egy ember súlyos, kettő könnyebb sérülést szenvedett, amikor két személyautó ütközött a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, a D portánál hétfőn reggel - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Stratégiát váltottak a kínai autógyártók: hibridekkel törnek előre Európában

Stratégiát váltottak a kínai autógyártók: hibridekkel törnek előre Európában

Változást hozhat a skizofrénia kezelésében, amire most rájöttek kínai kutatók

Változást hozhat a skizofrénia kezelésében, amire most rájöttek kínai kutatók

Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon

Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon

Soros György, Messi és a U2 énekese is kitüntetést kap Joe Bidentől

Soros György, Messi és a U2 énekese is kitüntetést kap Joe Bidentől