szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A második legnagyobb brit bank, a Barclays 2100 fő elbocsátására készül, a személyzeti részleghez közel álló forrás szerint a leépítésre a bankóriás befektetési banki részlegeinél kerülne sor. A bank hivatalosan csak annyit közölt, hogy létszámcsökkentési tárgyalások kezdődtek.

Ha a tervezett állománycsökkentésre sor kerül, a befektetési üzletág dolgozóinak 7 százaléka veszti el állását. A bank egyik illetékese ugyanakkor jelezte, hogy "a növekedési területeken" dolgozók felvételére is sor kerülhet.

A Barclays eddig Nagy-Britanniában nem jelentett be nagyobb, csupán a múlt héten egy 400 fős létszámleépítést, tavaly az amerikai részlegnél küldött el 3 és fél ezer dolgozót. A brit pénzügyi szektorban a múlt évben mintegy 28 ezer állást számoltak fel.

MTI Autó

Tüntettek a Dacia-dolgozók

Munkahelyük megtartásáért tüntetett kedden a Pitestiben lévő Dacia autógyár több ezer dolgozója. A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint a dolgozók egyebek mellett annak a környezetvédelmi adónak a fenntartása mellett demonstráltak, amit nem sokkal az év vége előtt a kormány a korábbi háromszorosára emelt a használt autók bevitelének nehezítése céljából. A dolgozók emellett a gyakori leállások ellen is tiltakoztak.

MTI Karrier

Nőtt a munkanélküliek aránya Romániában

Romániában 2008 decemberében a munkanélküliségi ráta elérte a 4,4 százalékot, amely több mint 403 ezer munkanélkülit jelent - derül ki a romániai Országos Munkaerő Foglalkoztatottsági Iroda adataiból.

MTI Karrier

Sztrájkra készülnek az Erste csoport dolgozói

Az osztrák Erste bankcsoporthoz tartozó román BCR bank dolgozói szerdától határozatlan ideig tartó sztrájkot terveznek magasabb béreket követelve, tájékoztatott hétfőn a román szabad szakszervezetek szövetsége (FIS).

MTI Autó

Rövidített munkaidő a Daimlernél

Több tízezer alkalmazottja számára rövidített munkaidőt rendelt el hétfőtől a Daimler. A Mercedeseket is gyártó tekintélyes német autógyár az elmúlt hónapok rendkívül súlyos értékesítési nehézségei miatt határozta el a döntést.

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?

Válaszolt Sulyok Tamás Magyar Péternek és kikérte magának, hogy kioktassa a feladatairól

Válaszolt Sulyok Tamás Magyar Péternek és kikérte magának, hogy kioktassa a feladatairól

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?