Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Négyszázmillió forinttal növelte a Penny Market a nyereségét egy év alatt.
Az egy évvel korábbi 4,3-ról 4,7 milliárd forintra növelte a Penny Market a nyereségét – áll a cég most leadott, 2024-ről szóló éves beszámolójában.
Az üzletlánc 487-ről 518 milliárd forintosra növelte a belföldi eladásaiból beérkező árbevételét. Többet kellett fizetnie a beszállítók számára is, de ez a tétel csupán 364-ről 387 millió forintra nőtt. Úgyhogy az is belefért a profit növelésébe, hogy a dolgozók béreire és az ehhez kapcsolódó járulékokra 35 helyett már 38,3 milliárd forintot költöttek.
Az alkalmazottak létszámát is növelni tudták: az egy évvel korábbi 4798 helyett ezúttal 4865-en dolgoztak a Pennynél.
A Penny Market német anyacége úgy döntött, hogy osztalékot nem vesz ki a magyarországi nyereségből, az egész profitot bent hagyta az eredménytartalékban.
A nagyobb üzletláncok közül az Auchan adta le az elmúlt órákban a beszámolóját, az ottani 6,89 milliárd forint nyereség jókora növekedést jelent, de ott fontos részlet az is, hogy az árbevétel közben még csökkent is. Az Aldi 27 milliárdos veszteségről számolt be. A Spar a május 31-i határidő előtti utolsó órákra hagyja a beszámoló közzétételét, a Lidl és a Tesco pedig nem január-decemberi üzleti évvel számol, úgyhogy nekik nem most kell leadniuk az adataikat.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.