„Mit mondhatnék? Tönkrement az életem, és már soha nem leszek olyan, mint régen. Rettegek, ha ki kell lépnem az ajtón. A szüleim tartanak el, mert képtelen vagyok dolgozni, fél éve abbahagytam a munkát, amikor az üzletben elájultam” – meséli Tünde. „Huszonnégy éves vagyok, három éve vannak pánikrohamaim, de már középiskolában is folyton szorongtam. Érettségi után egy gyorsétteremben dolgoztam, aztán butikban, de egy idő után nemhogy bejárni nem volt kedvem, szabályosan rettegtem, ha ki kellett mennem az utcára” – számol be helyzetéről a jelenleg pszichoterápiás kezelésre járó lány, hozzátéve, hogy az első komolyabb rohamot az váltotta ki nála, hogy nem tudott elvégezni egy rábízott, felelősségteljes feladatot. „Féltem, hogy elrontok valamit, hogy többet nem bíznak rám semmit, összetett a dolog, nehezen beszélek róla. Borzalmas a tudat, hogy nem vagyok képes dolgozni, pénzt keresni, élvezni az életet, mint a normális emberek” – teszi hozzá, és kiköti, a vezetéknevét nem írhatjuk le, mert nem akarja, hogy felismerjék. Szégyelli betegségét.

Pánik. A betegség leküzdhető © sxc.hu

A férfiak két, a nők hét százaléka pánikbeteg – ismertette a hazai adatokat a hvg-hu-nak korábban Gábor S. Pál pszichiáter, a betegség egyik legismertebb hazai szakértője, hangsúlyozva, hogy a pánikbetegség és a depresszió karöltve jár. A pánikbetegek ötven százaléka ugyanis depressziós lesz, míg 30 százalékuk már korábban küzdött depresszióval. A fent említett adatok azonban csak a szívpánikban szenvedőkre vonatkoznak, emellett a neurológiai, hasi, illetve az ágyéki idegek érintettségéből adódó pánik is szedi áldozatait. A betegség leggyakoribb tünetei: a hirtelen kialakuló izgalmi állapot, amely heves szívdobogással – olykor halálfélelemmel – jár, elgyengülés, végtagzsibbadás, légszomj, reszketés, mellkasi nyomás, verejtékezés. Előfordulhatnak hasi panaszok, emésztési zavarok, hasmenés is.

Óvatos becslések szerint a hazai lakosság negyedének volt már pánikrohama. „Az esetek egy részében ez krónikussá válik, akkor beszélhetünk pánikbetegségről” – mondja dr. Barth Ákos pszichiáter, a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület kandidált tagja. Aki beteg, annál megjelenik a rohamtól való félelem, retteg, hogy újra át kell élnie. A barátok, a család segítségével ezt nem lehet önerőből leküzdeni, a testi tünetek miatt egy idő után mindenki orvoshoz vagy pszichiáterhez fordul – mondja Barth doktor. Az alapos kivizsgálás – EKG, CT, tüdőröntgen – azonban a pánikbetegeknél nem mutat ki testi, szervi bajt, mert pszichés eredetű, emiatt nehezebb diagnosztizálni.

A pánikbetegség három összetevője

A pánikroham már leírt testi – és szorongásos – tünetei megegyeznek a másodlagos szorongás tüneteivel. „Vagyis a beteg a pánikrohamtól halálra rémülve 'pánikba esik', ezzel rendkívül felerősítve a rohamot” - írja dr. Barth Ákos pszichiáter. A rohamot anticipátoros szorongás – félelem, hogy újra bekövetkezhet –, és elkerülő viselkedés követheti, ilyenkor a beteg kerüli azokat a helyzeteket, amelyek rohamot váltottak ki.

„A pánikbetegek legtöbb energiája arra megy el, hogy titokban tartsák állapotukat” – válaszolja dr. Barth Ákos a kérdésre, hogyan boldogulnak munkahelyükön azok, akikre rátör a roham. Csak töredékük vallja be kollégáinak, főnökének, hogy miben szenved. „Itthon a pszichés betegeket a mai napig kinézik, elmebetegnek tartják, ezért nem véletlen, hogy akinek pánikrohamai vannak, igyekszik eltitkolni” – világít rá a szégyenkezés legfőbb okára dr. Polyák Éva pszichiáter, pszichoterapeuta. Véleménye szerint a betegeknek nincs szégyellnivalójuk, ám a társadalmi konvenciók, előítéletek megbélyegzik a pszichés betegeket, noha megítélésüket tekintve jobb a helyzet, mint tíz-húsz éve. 

A pánikbetegek a munkahelyükön mindenféle taktikát bevetnek, ha jön a roham: kimennek a mosdóba, azt mondják, hogy fáj a fejük, összeszedtek valami nyavalyát, szédülnek, friss levegőre van szükségük. Egy darabig el lehet titkolni a betegséget – akkor is, ha gyógyszert szednek –, ám ha a pánikrohamok stresszhelyzethez kötődnek, amelyet a munkahely vagy a munkahelyi környezet – a főnök jelenléte, a munka jellege, az állandó hajtás, rohanás – vált ki, a dolog előbb-utóbb „kibukik”. Sok pánikbeteg csak a közlekedési eszközökön stresszel, esetleg a boltban, vagy az utcán.

Akad, aki nem tud elindulni otthonról, de ha a rettegést leküzdi és eljut munkahelyéig, megnyugszik. Ebben az esetben hatékonyan tud teljesíteni. Ám, ha a rohamokat éppen a munkája váltja ki, kicsi az esélye, hogy huzamosabb ideig meg tud maradni azon a helyen, vagy a betegszabadság után vissza tud térni – tudtuk meg dr. Polyák Évától.

Titkolt félelmek. Lassú szenvedés © Stiller Ákos

„Az egyik alkalmazottam prezentáció közben összeesett. Korábban is láttam, hogy izzad és kapkodja a levegőt, ha beszámolót kell tartania, de azt hittem, izgulós fajta, ez csak amolyan 'vizsgadrukk' nála, idővel elmúlik” – meséli egy hazai PR-cég neve elhallgatását kérő vezetője. „Kiderült, hogy súlyos rohamai vannak, gyógyszert szed. A munkánk elengedhetetlen része a magabiztos fellépés, kapcsolattartás az ügyfelekkel, és a prezentáció, olykor külföldön is. Ilyen körülmények között nem volt kivitelezhető, hogy nálunk dolgozzon” – hangsúlyozza a cégvezető, némi sajnálattal a hangjában, ám értésünkre adva, hogy aki ezen a pályán akar érvényesülni, nem engedheti meg magának a „luxust”, hogy pánikoljon.

Hogyan lehet segíteni a betegeknek? Dr. Polyák Éva szerint a gyógyszeres kezelés – indokolt esetben, ha hosszabb ideje fennáll a rosszullét –, segíthet, mert a betegek ezt mankónak tekintik. Bíznak benne, hogy ha beszedik a gyógyszert, nem lesznek rosszul. Ez azonban önmagában nem elég. A pszichoterápiás kezelés azért ajánlott, mert szakemberek tanítják meg a páciensnek, hogyan küzdheti le a rohamokat.

A viselkedésterápia lényege, hogy a beteget megtanítják közlekedni: segítséggel – szakemberrel – egyre hosszabb távokat tesz meg. Eleinte mindig van mellette valaki, aztán lassan szembe kell néznie a ténnyel, hogy egyedül is boldogulnia kell. „Ha a pánikbeteg képes bemenni a munkahelyére, ahol a közösség elfogadja, befogadja, önmaga tud lenni, és nem fél attól, hogy mit szólnak majd a kollégák, ha rosszul lesz, akkor hatékonyan tud dolgozni” - ad hangot véleményének Polyák doktornő. A gyógyulás biztos jele, ha a beteg figyelmét munkája köti le, meghallgatja mások baját és közben eszébe sem jut, hogy rosszul érezheti magát.