A szerző, miután bevallása szerint az élet szinte minden területéről tanulmányozott olyan embereket, akiknek a teljesítménye nagyon elmaradt az átlagtól, arra a megdöbbentő következtetésre jutott, hogy ezek a nagyon különböző emberek ugyanazt a hatékony sikertelenségi stratégiát alkalmazták. Meglátása szerint a sikeres emberek sosem érzik úgy, hogy a megélhetésükért dolgoznak, míg a legtöbb sikertelen nem szereti vagy egyenesen utálja a munkáját és vért izzad, hogy egy helyben toporogjon. Könyvében McDermott felfedi a sikertelenség titkos, de kipróbált 44,5 lépését. Aki követi őket, garantáltan parkolópályára állítja az életét. Folytatjuk múlt héten elkezdett sorozatunkat, amelyben a könyvből szemezgetett elrettentő példákat közlünk...
Dermott 12. (anti)tippje
Valaki egyszer azt mondta: „Kétféleképpen lehet feljutni egy tölgyfa csúcsára: vagy megmássza az ember, vagy ráül egy makkra és vár.” A gyors és sikeres bukást csak úgy érhetjük el, ha semmit nem teszünk az életben. Az igazi profik a kisujjukat se mozdítják ambícióik kiteljesítéséért. A legjobb, ha azt várjuk, hogy magától berepül a sült csirke a szánkba. Még jobb, ha csukott szájjal várakozunk.
Felejtsük el a horatiusi Carpe diem!-et! Hiszen időmilliomosok vagyunk! Amit ma megtehetnénk, akár holnapra is halaszthatjuk. Tegyük fel, hogy valaki 35 évesen olvassa el ezt a könyvet – akkor még akár 45-50 éve is lehet hátra az életből. (Legyen 30! A pesszimisták fiatalon halnak…) Egy átlagember élete folyamán 23 évet alszik, 14 évet ücsörög kanapékon és karosszékekben, 4,5 évet tölt evéssel, 2 évet fürdéssel, 2 évet újságolvasással és 30 másodpercet szeretkezéssel. Ez nagyjából 25 év, tehát a fennmaradó idővel szabadon és kényelmesen gazdálkodhatunk. Nyugodtan halogathatunk mindent a végtelenségig.
|
Szeretnék egy témába vágó találós kérdést feltenni:
5 béka ül a rönkön. 4 úgy dönt, hogy leugrik. Hány marad? A válasz: 5. Miért? Mert az elhatározás és a cselekvés nem ugyanaz. |
Az eredmények szorosan összefüggnek az értük megtett lépések tempójával. Tony Robbins, az egyik menthetetlenül optimista amerikai motivációs szakember azt mondta: „Sose hagyd el egy cél helyszínét anélkül, hogy valamiféle cselekvést végrehajtanál!” A robbinsi elmélet szerint céljaink definiálása után rögtön fel kellene tennünk magunknak a kérdést: „Mit tehetek most rögtön, ami segít a kitűzött célokat valóra váltani?” Lehet, hogy ez a lépés egy telefonhívás lesz valakinek, aki tanácsot adhat. A siker elkerülésének záloga tehát a tétlenség. A Robbins-félék maximái helyett gondolkodjunk el inkább az alábbi életbölcsességekről!
- Titokban mindenki fél egy kicsit, amikor lovat simogat.
- Az alagutaktól tartanak az emberek.
- A legfájdalmasabb háztartási baleset mezítláb rálépni egy felfele fordított elektromos dugaljra; szorosan e mögött a második, ha apró Lego-elemre vagy más játékaknára taposunk.
- Senki sem tiszteli az olyan embert, aki ölben viszi a kutyáját.
- Akik nem tudnak vezetni, mindig erősebben csapják be a kocsiajtót.
- Miután minden elhangzik, több a szó, mint a cselekvés.
Beszéljünk rendszeresen álmainkról, ha kedvünk tartja, de semmiképpen ne ragadtassuk magunkat cselekvésre! Egy belevaló vesztesnek nem lehet célja az azonnali intézkedés. Miért kellene megállíthatatlan úthengerként viselkednünk? Gondosan törekedjünk arra, hogy se életformában, se ingóságokban, se cselekedetekben ne különbözzünk az átlagtól! Sőt akár alacsonyabbra is rakhatjuk a lécet. Egyébként is, minek foglalkozni ezzel az egész motivációs varázslással? Hiszen a homo sapiens a génjeiben hordozza a lustaságot – ha tudnánk, sem akarnánk változtatni a dolgok menetén. Egy zen mester általános igazságot fedezett fel, amikor megjegyezte: „A nagymosás az eksztázis után is ráér.” Ősi lustaság-ösztönünkből fakad az a tény, hogy a nagy sikerhez szükséges mennyiségű és minőségű munkára csak nagy nehézségek árán tudjuk rászánni magunkat. Jobb, ha ezen a ponton mindenki leteszi ezt a könyvet, nehogy bárki túlerőltesse magát – bámuljunk inkább kitartóan a semmibe!