szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egyszerre kell koncentrálni az elsősorban a fejlett régiókat sújtó gazdasági válság kezelésére, valamint az Út a munkához programra, amely az alacsony iskolai végzettséggel és szerény munkaerő-piaci kilátásokkal bíró társadalmi réteg helyzetének javítását célozza - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A miniszter felelőtlennek nevezte azt a költségvetési módosító indítványt, amely az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) állami forrásainak egymilliárd forintos megkurtítását javasolja. Úgy vélte, hogy a jelenlegi helyzetben erősíteni, nem pedig gyengíteni kell az ÁFSZ tevékenységét.
    
A miniszter beszámolt arról, hogy 2008-ban novemberig egyértelműen javult a foglalkoztatási helyzet Magyarországon. Kiemelte, hogy 32 ezerrel nőtt a főiskolai, 30 ezerrel pedig az egyetemi végzettséget igénylő munkahelyek száma, s ugyancsak emelkedett a teljes gazdaság munkaerő-igénye.
    
Erre a kedvező helyzetre "zúdult rá" a gazdasági válság, fogalmazott a miniszter. A romló, már 2-3 százalékos gazdasági lassulással számoló előrejelzések fényében Szűcs Erika reálisnak nevezte a munkanélküliek számának a sajtóban felvetett 150 ezres növekedését. Hozzátette: a tárca igyekszik olyan segítséget nyújtani a vállalkozásoknak, amelyek segítségével - például ideiglenesen csökkentett munkaidő bevezetésével - a munkahelyek megőrizhetők. Szűcs Erika ezt "munkaerőpiacon belüli megoldásnak" nevezte.  A recesszió kezelésére a Munkaerő-piaci Alap eszközein túl az Új Magyarország Fejlesztési Tervből is jelentős forrásokat szánnak.
    
Szűcs Erika újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a járulékcsökkentés ötlete "közgazdaságilag értelmezhetetlen" egy recesszióban, hiszen szűkülő piacokon nem a kapacitások bővítése, hanem épphogy visszafogása indokolt.

Valószínűleg ön sem mossa elég gyakran a törölközőit

Valószínűleg ön sem mossa elég gyakran a törölközőit

Egy cseh származású kanadai jezsuita lehet a következő pápa egy játékelméleti modell szerint

Egy cseh származású kanadai jezsuita lehet a következő pápa egy játékelméleti modell szerint

Soproni Tamás nekiment a Párbeszédnek, felháborodott a „vallásgyalázó” plakátokon

Soproni Tamás nekiment a Párbeszédnek, felháborodott a „vallásgyalázó” plakátokon

Fegyelmi indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a KDNP-t reklámozzák a fényképével

Fegyelmi indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a KDNP-t reklámozzák a fényképével