szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Pintér Bence ellenőriztette a dokumentumot, és kiderült, hogy nem is volt titkos – pedig elődje, Dézsi Csaba András erre hivatkozva tagadta meg a közzétételét.

Pintér Bence győri polgármester nyilvánosságra hozta azt a szerződést, amelyet Borkai Zsolt 2010-ben kötött az Audival, jelentős adókedvezményt biztosítva neki.

A 2027-ig érvényes dokumentum szerint a város az első ütemben 1,8 százalékra, majd 1,6 százalékra csökkentette az Audi kedvéért a helyi iparűzési adót, és tíz évig nem emelheti meg. A szerződés részleteit Borkai nem osztotta meg, Pintér elődje, Dézsi Csaba András pedig azzal hárította el az érdeklődéseket, hogy a dokumentum titkos.

Pintér a kampányában hangsúlyozta, hogy a szerződést nyilvánosságra kell hozni, és pénteki Facebook-posztjában arról ír, hogy jogi, adatnyilvánossági vizsgálatot rendelt el, amelynek során kiderült, hogy a megállapodás „nagy része nemhogy nem titkos, hanem a hatályos magyar jogszabályok és Magyarország Alaptörvénye értelmében kötelezően a nyilvánosságra tartozik”.

Az itt olvasható – részben cenzúrázott – szerződés Pintér szerint „rosszul öregedett”, mert miatta Győrt a reálisnál sokkal jobban sújtják a szolidaritási hozzájárulás képében megjelenő elvonások. Arról ír, hogy Nemzetgazdasági Minisztérium adómeghatározó képlete nem veszi figyelembe, hogy a győri adó csak 1,6 százalék, nem 2, és folyamatosan 2 százalékkal számol, vagyis az indokoltnál több pénzt vonnak el a várostól.

A központ elvonások folyamatosan nőnek, a tavalyi évhez képest 4 milliárd forinttal, idén összesen 15 milliárd forintot tesznek ki, őszig netto befizetői leszünk az államkasszának: több pénzt fizetünk be, mint amennyit kapunk; Győr finanszírozza a magyar államot, nem pedig az állam Győrt”

 – írja a polgármester.

Azt is kiemeli, hogy a szerződésben arra kötelezte magát az önkormányzat, kifejezetten az iparűzési adó kapcsán, hogy ha más önkormányzat adót csökkent, például Kecskemét, Debrecen, vagy Szeged, ahol az Audi iparági konkurensei is jelen vannak, vagy bármely más település, ahol autóipari cég jelen lesz, akkor nekik is tovább kellene csökkenteniük az iparűzési adót. Ez ugyan nincs terítéken, de ha aktuálissá válna, akkor a „mostani, nem éppen rózsás költségvetési helyzetünk kritikussá is válhat”.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!