szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A gazdasági válság miatt a horvát közalkalmazottak fizetésének hat százalékos csökkentéséről tárgyal a horvát kormány a szakszervezetekkel - közölte a horvát miniszterelnök.

Ivo Sanader a távirati irodának adott interjújában elmondta, most folynak a tárgyalások a szakszervezetekkel, hat százalékkal csökkentenék a fizetéseket az állami szektorban, a közalkalmazottaknál. Ez 240 ezer embert érint a mintegy 4,5 millió lakosú országban.
 
Január elsején a horvát kormány hat százalékkal emelte a közalkalmazottak, így például az orvosok, tanárok, rendőrök fizetését, ezt most a decemberi szintre csökkentenék vissza.

Minden miniszter megkurtította a tárcája költségvetését is, amivel a kormány összesen három milliárd kunával (mintegy 120 milliárd forinttal) mérsékelte a kiadásokat. Az állami alkalmazottak fizetésének csökkentésével együtt összesen öt milliárd kuna (mintegy 200 milliárd forint) kiadáscsökkentést sikerült elérni - részletezte a horvát kormányfő.
  


MTI Karrier

Megcsappant vezetői javadalmak a Deutsche Banknál

A Deutsche Bank vezérigazgatója tavaly szokásos jövedelmének mindössze 10 százalékát kapta meg, miután Németország legnagyobb bankja a második világháború óta első ízben lett veszteséges tavaly. A vezérigazgatóhoz hasonlóan négy csúcsvezetőnek is kevesebb pénzzel kellett beérnie.

Villamosbaleset történt a XVIII. kerületben

Villamosbaleset történt a XVIII. kerületben

Tényleg apokalipszist okozhat egy erős napkitörés? Valójában mekkora veszélyben van a Föld?

Tényleg apokalipszist okozhat egy erős napkitörés? Valójában mekkora veszélyben van a Föld?

315 macskát mentett meg 2024-ben a katasztrófavédelem

315 macskát mentett meg 2024-ben a katasztrófavédelem

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt