Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A rektorok mellett más felsőoktatási intézményvezetők mandátuma is háromszor lenne meghosszabbítható, ha az Országgyűlés elfogadja a felsőoktatási törvény módosítását. A javaslatot támogatta a parlament szakbizottságának kormánypárti többsége keddi ülésén.
Szabó Zoltán (MSZP), a módosítás egyik előterjesztője azt mondta, hogy technikai változtatásról van szó csupán. A felsőoktatási törvény legutóbbi módosításánál lehetővé tették, hogy a rektorokat ne csak kétszer, hanem háromszor lehessen egy felsőoktatási intézmény élére megválasztani, ha a szenátus kétharmada úgy dönt. A mostani javaslat alapján ez a rendelkezés a rektorhelyettesekre, dékánokra és a főigazgatókra is érvényes lenne.
Szövényi Zsolt, az oktatási tárca főosztályvezetője azt mondta, támogatják az előterjesztést. Nem tartották szükségszerűnek ugyanakkor a változtatást a Fidesz képviselői. Révész Máriusz kétségeinek adott hangot annak kapcsán, hogy érdemes-e bizonyos rétegek pillanatnyi nyomásának engedni és módosítani a jogszabályt.
Tatai-Tóth András (MSZP) szerint nem pillanatnyi nyomásról van szó. A felsőoktatási intézményekre háruló feladatok indokolttá teszik, hogy egyre professzionálisabb legyen az egyetemek vezetése - tette hozzá. A törvénymódosító javaslatot végül 12 igen és 6 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találta a testület.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.