Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Újabb ferihegyi sztrájkkal fenyegetnek a repülőtéri szakszervezetek.
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) keddi közleményében úgy fogalmaz: nő a feszültség a reptéren, miután a Hochtief-Budapest Airport egyoldalúan véget vetett az egyeztetéseknek, és bevezette megszorító csomagját.
Az érdekképviseletek szerint a BA beszüntette a szakszervezetekkel a kollektív szerződésről folytatott konzultációt. A BA által bejelentett intézkedések nyomán több száz dolgozó bére fog jelentősen csökkenni - fogalmaznak, hozzátéve, hogy a 3+2 százalékos bérfejlesztés nem ellentételezi az elvett műszakpótlékokat, és második felét - a plusz 2 százalékot - olyan feltételekhez kötötte a munkaadó, amelyet a "legszebb békeidőkben" sem sikerült teljesíteni.
A BA hétfőn jelentette be béremelési szándékát. E szerint 3 százalékkal emeli a béreket a munkáltató március 1-ig visszamenőlegesen, de csak addig, amíg semmilyen, "a repülőtér működését, illetve üzleti eredményét súlyosan érintő rendkívüli külső, vagy belső esemény nem történik 2009-ben. Ellenkező esetben a BA fenntartja magának a jogot, hogy felülvizsgálja a bérfejlesztést. Decemberben pedig újabb, 2 százalékos béremelésnek megfelelő bónuszt fizet a BA, amennyiben a ferihegyi repülőtér 2009-es utasforgalma meghaladja a 8,7 milliót, ez 3 százalékkal, 250 ezerrel több a tavalyi forgalomnál.
A LESZ és az RDSZSZ a BA ajánlatát nyílt zsarolásnak tartja. A Budapest Airport jelezte: áprilistól fokozatosan vezetik be az új munkarendeket és a minőségi pótlék-rendszert, a legnagyobb változás az utasbiztonság (UB) területen lesz. Itt új, vegyes, műszakrendszert vezetnek be és a BA számításai szerint a minőségi pótlékkal átlagban 2 százalékkal emelkednek a bérek.
A jelenlegi rendszert meg kellett változtatni, mert az nem illeszkedik a repülőtér forgalmi igényeihez - fogalmaz a BA. A csúcsidőszakokban a munkáltató nem tud elég embert munkába állítani, a holtidőkben pedig nagyon sok az üresjárat, ezért pazarlóan működik a reptér. A BA szerint az UB új vegyes munkarendje minden érintett fél érdekeit tükrözi.
Hozzáteszik: az üzemeltetés, a fegyveres biztonsági őrség, az informatika, az információs szolgálat és az egészségügy területén nem változik az eddigi munkarend.
A munkáltató hangsúlyozza, hogy a régi kollektív szerződéshez képest 5 százalékkal csökkenti a műszakpótlékot, de még a csökkentett pótlék is 5 százalékkal haladja meg a Munka törvénykönyve által előírtat.
A minőségi pótlék célja kettős: ellensúlyozza a műszakpótlék csökkentését, és honorálja a minőségi munkát - áll a közleményben, amellett, hogy a minőségi pótlék bevezetésével az UB területén átlagban 2 százalékkal nőnek a bérek.
Hangsúlyozzák azt is: mindezt csak abban az esetben vezetik be, ha nem születik jogi vagy egyéb természetű kifogás az új rend ellen. "Ha nem tudjuk bevezetni az új munkarendet, nem marad más, mint átállni a sokkal kedvezőtlenebb munkarendeket és műszakpótlékokat nyújtó Munka Törvénykönyve előírásaira" - fogalmaz a BA.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.